A víz alatti régészet története a múzeumban

Olvasóink már jól ismerhetik dr. Tóth János Attila régészt, akinek a víz alatti régészet a szakterülete, egyáltalán nem mellesleg a ráckevei Árpád Múzeum igazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, valamint a civil forrásokból működő Argonauta Kutatócsoport tagja.

A városi Intercisa Múzeumban pénteken telt terem előtt ő tartott előadást szakterületéről. Azért éppen itt, mert (cseppet sem véletlenül) a ráckevei és a dunaújvárosi múzeum között szerződés él.

Érdekes szavakkal nyitotta meg Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója pénteken este az Elsüllyedt múlt - Víz alatti régészet Magyarországon és az újabb dunaújvárosi felfedezés jelentősége című, nagy érdeklődéssel kísért előadást. - Tudtuk, hogy van ott valami a Dunában, de tulajdonképpen csak annyit tudtunk, hogy nem tudunk róla semmit! - jelentette ki az igazgató.

Az előadó, dr. Tóth János Attila, a víz alatti régészet hazai szakértője azonban rögtön kezdetben lehűtötte a közönség esetleges vérmes reményeit, határozottan kijelentve, hogy továbbra sem tudunk semmi bizonyosat az októberben Dunaújváros északi határában kutatott leletekről.

- A régészet egy kutatási folyamat, amelynek során egyre közelebb kerülünk a tárgyunkhoz - szögezte le a szakember, aki a víz alatti régészetről is áttekintést adott.

Néhány szép fényképpel bizonyította, micsoda különbség van a tengeri és a tavi, folyami régészet között. A tengerben gyönyörű, tiszta képek készíthetők - a tavakban, folyókban többnyire csak negyven centiméteres a látótávolság. Viszont cserébe a tavak, folyók vizében sok szerves anyag is megmarad!

Van dombormű i. e. 865-ből, amin egy asszír harcos kecskebőr tömlővel a szájában úszik - víz alatt? Lehet. Az ókori rómaiaknál már külön szakmai szervezetük volt a búvároknak - a csatornatisztítókkal közösen... Ismerjük a görög szivacshalászokat és istenkísértő, szabadtüdős merüléseiket, valamint az első búvárharangokat, majd a XX. száza nehézbúvárait rézsisakjaikkal és sűrített levegős tömlőikkel. Valamint hallottunk már a keszonbetegségről, ami a nagy nyomás miatt a vérben oldódott gázok révén jelent életveszélyt. S hallottunk már Cousteau kapitányról, aki az autonóm (könnyűbúvár) légzőkészülék egyik feltalálója volt 1943-ban. Valamint láttunk mindannyian víz alól előhalászott kincseket, amik sokszor nem is nemesfémek vagy drágakövek, hanem szobrok, vagy antikythérai mechanizmus, ami egy fogaskerekekből álló, bonyolult, ókori mechanikus csillagászati számítógép...

Magyarországon, sajnos, ilyesmit nem találni. De találni például az 1310-es évekből, Károly Róbert idejéből származó fa dereglyét, mint Dunaföldvárnál 2011-ben, alacsony vízállásnál egy zátonyon. Vagy török kori gályákat a Drávában. Ercsinél XVIII. századi téglaszállító hajót.

Mindehhez azonban, mondja a búvárrégész, rengeteget kell merülni, térképezni, többnyire hiába, míg végre találnak valamit, ami hasznos, érdekes.

- Nem arról van szó, hogy ülünk a csónakban és megmondjuk a tutit - foglalta össze a víz alatti régészet lényegét dr. Tóth János Attila.

Aki októberben a dunaújvárosi önkormányzat több milliós anyagi támogatásával, egy dunaújvárosi ipari búvár, Balázs Zoltán és társai segítségével a várostól északra, a Duna nyugati partján egy nagyon jelentősnek ígérkező lelőhelyen merült és talált páratlan anyagot.

A térképező radar segítségével három nagyobb és több kisebb, egymástól tíz-nyolcvan méterre lévő kőépítményt derítettek fel, amelyre valószínűleg faépítmények csatlakoztak. Az ovális kőpillérekben római kori tégladarabokra és latin feliratos illetve dombormű-töredékes márványdarabokra is leltek. Kiderült, hogy ezek a (jobb híján elnevezett) nagy platformok még legalább egy méter mélyen folytatódnak a mederben, s kiváló, háromdimenziós felvételeket lehetett róluk készíteni a radarral. csak egyetlenegy baj van velük...

Mégpedig az, hogy sehol senkinek semmilyen halovány fogalma sincs arról, hogy ezek a kétségtelenül emberkéztől származó építmények mi célt szolgáltak?

Kikötő volt itt? Monostor? Híd? Megfejthetetlen, mert ezek a leletek egyetlen korábbihoz sem hasonlítanak a világon.

- Csak egy megoldás van: tovább kutatni! - jelentette ki a búvárrégész, leszögezve, hogy amíg nem vesznek mintát a talált fadarabokból, és meg nem határozzák a lelet korát, addig semmi közelebbit nem tudhatnak róla.

- Erről szól a régészet - jegyezte meg megadó mosollyal dr. Tóth János Attila.