Kultúra

2014.02.10. 11:30

Wormser Antal fotóriportjai

Dunaújváros – A XX. század egyik jelentős fotóriporterének archívumából rendezett kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum és Kortárs Művészeti Intézet. A tárlat két kurátora Bognár Katalin és Kiscsatári Marianna tanulmányt is írt a Wormser-életműhöz. Az alábbiakban ebből szemezgetünk.

Szabó Szabolcs

 

Wormser Antal közel negyvenezer felvételéből válogathattak a tárlat kurátorai. A Nagyítás című kiállítás a múlt héten pénteken nyílt a Kortárs Művészeti Intézetben és egészen március 7-ig várja az érdeklődőket (Fotó: Ady Géza)

Wormser Antal ( Budapest, 1931. április 20.) 2007-ben a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott több ezer fénykép-negatívot az Esti Hírlapnál készített fotóriporteri munkáiból. A korábban a Népszabadság-archívumból a Nemzeti Múzeumba került Wormser-negatívokkal együtt így már közel 40.000 felvételt őrirznek a riportertől a gyűjteményükben. Több évtizedes munkásságával, számtalan kitűnő és kordokumentáló képével Wormser Antal a magyar fotóriporter szakma egyik jeles képviselője.

Wormser a háború alatt tragikus módon vesztette el szüleit (édesapja munkaszolgálatosként halt meg, édesanyját 1944 decemberében a Dunába ölték), egyedül kellett megtalálnia saját útját. Tanulás mellett hol virágboltban, hol cipőboltban dolgozott kifutóként.
Az 1950-es években a Világosság és az Esti Budapest című lapoknál dolgozott. Az 1956-os forradalom idején a Dudás József neve alatt megjelenő Magyar Függetlenség képszerkesztője és fotóriportere volt. 1957-től 1965-ig főállásban a Népszabadság című lapnak dolgozott. Az újságnál néhány vezető szemében 56-os szerepvállalása nem merült feledésbe, ezért helyzete egyre lehetetlenebbé vált. 1965-ben hét hónapig feketelistán volt, képei csak mások neve alatt jelenhettek meg a Szabad Földben. Az Esti Hírlaphoz 1966-ban vették fel, ahol 1991-es nyugdíjazásáig vezető fotóriporterként és rovatvezetőként dolgozott. Főállása mellett Wormser üzemi lapoknak is fotózott: sorra készítette többek között a Május 1. Ruhagyár, a Fővárosi Kisipari Szövetkezet és a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár mindennapi munkájáról az életképeket. Dolgozott képszerkesztőként a Budapester Rundschaunál, fényképezte a Budapesti Nemzetközi Vásár eseményeit és kiállításait a vásári lap számára, de számtalan divat- és reklámfotó is kikerült a kezei közül.
A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában a Népszabadság felvételeket 1963 novemberéig őrzik (a későbbi felvételek a lap archívumában találhatók). 1957 és 1963 között Wormser 2568 (!) riportot készített a lap számára. Munkái az élet minden területére kiterjedtek: protokoll-felvételek, utcai zsánerképek; a termelés, a kultúra, a divat, az oktatás képei sorakoznak az életműben.
Kollégáival (Rév Miklós, Váradi Ibolya, Kéri Dániel) együtt járta a budapesti és a vidéki helyszíneket, képekben tudósított az „épülő szocializmusról”, az emberek életéről. Az 1950-es évek végén a fotóriporter nevét csak ritkán tüntették fel, megfigyelhető azonban, hogy 1960-tól egyre gyakrabban közöltek névvel több képből álló fotóriportot is. Valószínűleg Rév Miklós rovatvezetőnek köszönhető, hogy a fotósok megbecsültsége növekedni látszik.
Az Esti Hírlap számára készült Wormser-felvételek a szocialista Magyarország széles keresztmetszetét mutatják be.
A Wormser-fotók egy remek kiállítási anyaggá állnak össze, és a Kortárs Művészeti Intézetben március 7-ig látható gyűjtés megér egy hosszabb szemlélődést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!