Kultúra

2017.05.21. 09:25

Zenei feltöltődés a városházán

Dunaföldvár - Ismét kamarazenei élményben lehetett részük azoknak, akik részt vettek a Városházi koncertsorozat második rendezvényén.

L. Mészáros Irma

Folytatódott ugyanis a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dél-dunántúli koncertsorozata.

Ez alkalommal a fuvoláé volt a főszerep. Drahos Béla Liszt-díjas fuvolaművész és növendéke, Kapusi Sarolta játszott, közreműködött Vas Bence gitárművész és Kancsár Veronika zongoraművész Az ingyenes program a Potenton Alapítvány, a PTE és a Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár közös szervezésében valósult meg.

A közvetlen hangú műsorvezetés és a zenei előadás magas színvonala ünnepi hangulatot teremtett a Városháza dísztermében. Felcsendült Händel és Bach egy-egy szerenádja. Drahos Béla fuvolaművész a barokk kor stílusának megfelelő játékosságot, humort is belevitt virtuóz játékába. Mozart D-dúr rondóját növendéke, Kapusi Sarolta zongorakísérettel adta elő. Egyfajta zenei utazást is tehettek a hallgatók, hiszen a műsorszámokban a barokktól Mozarton át eljutottak Bartókig is, akitől három Csík megyei népdal szép feldolgozását hallgathatták meg. Záró számként Doppler Magyar fantázia két fuvolára című darabja aratott sikert.

Amikor gyermekként a fuvolát hallottam, azt gondoltam, úgy szól ez a hangszer, mint a búgó gerlice. S valóban. Nemes egyszerűség és mély érzelmek ennél szebben, talán csak az emberi hangon szólalnak meg - osztotta meg hangszere iránti élményeit a művésztanár, aki most tizennyolc karátos arany fuvolán fejezte ki a zeneszerzők hangjegyekkel rögzített élményeit, érzéseit.

Igazi feltöltődés volt ez az est. A Városházi koncertsorozat folytatása őszre várható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!