Kultúra

2016.04.24. 14:01

Jótékonysági Pedagóguskoncert az evangélikus templomban

Dunaújváros - Először 1996-ban fogtak össze azért, hogy gyerekcsoportokat, egyesületeket támogassanak egy pedagógusok, zenetanárok részvételével létrehozott koncert bevételével.

Balla Tibor

A Németh Irma ötletéből, és szervezésével megvalósult hangversenyek bevételét négyszer a Csengetés alapítvány, 2000-ben a Buborékok egyesület kapta meg, míg 2001-től a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztálya a kedvezményezett. Idén is a Móricz Zsigmond Általános Iskola vállalta a szervező házigazda szerepét. A rendezvény fővédnökei Dr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója, és Szabóné Sáfár Ilona, a kórház ápolási igazgatója voltak. Magától értetődően jelen volt az eseményen dr. Sipos Edith osztályvezető főorvos a gyermekosztály képviseletében, aki a koncert végén köszönő szavak kíséretében elmondta, egy eltört infúziós pumpa pótlására fogják használni a befolyt összeget.

A Hantosi Férfi Dalárda, a Móricz és más iskolák pedagógusainak összevont kórusa

Stílusosan a Móricz iskola 8.a osztályosaiból (Acél Dorka, Deák Viktória, Harcsa-Pintér Zsófia) alakult tercett horvát népdalcsokrával indult a koncert, akik nemrégiben egy országos kamaraversenyen bronz minősítést szereztek. Őket a köztudatba épp csak most betoppanó Inna Kolisnychenko zongoraművész, a Wesley - Da Capo Alfokú Művészeti Iskola tanára követte. Georgij Szviridov zenei illusztrációiból adott elő két tételt, a Románc -ot és Keringő -t, melyet Puskin, a Hóvihar című művéhez írt. Új fellépő a koncertsorozaton a tizenegy tagú a Hantosi Férfi Dalárda, akik erőteljes hangjukon alföldi betyárdalokat énekeltek nagy sikerrel, vezetőjük Koncz Mária citera kíséretével. A Sándor Frigyes Zeneiskola tanárai, Juhos Melinda (harmonika) és Szőts Judit (hegedű) Muradelli: Vokalíz című művét adták elő. Egy madaras népdalcsokor erejéig összeálltak a hantosiak és a dunaújvárosiak, majd Pásztor Magdolna, a Violin Művészeti Iskola tanára fagotton adtott elő egy Victor Máté darabot Bíróné Tósaki Kinga zongorakíséretével. Az est egyik csúcspontja a Dunaújvárosi Vegyeskar volt. A három előadott darabon már érezhető volt a karnagy, Kurucz Gergely eredményes munkája. A koncertet a CombiNo (Mészáros Máté, Balogh Zoltán, Szabó Szebasztián, Hegyi Zoltán, Farkas Márk) együttes zárta Mukli István vendégszereplésével.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!