Letűnt gépjárművek szerelmesei találkoztak egymással

2017. június 18., 21:30 szerző: Szabó Szabolcs
komment
Dunaújváros - Voltak évtizedek, amikor e járművek uralták a hazai utakat és az autózás szerelmeseinek reális vágyait is.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Szombaton ismét nagy sikert aratott a Steel Cars Találkozó. Talán nincs olyan család Magyarországon, amelynek ne lenne legalább egy nosztalgikus története a szocialista idők autócsodáiról. E gépjárműtípusok kedvelői, tulajdonosai és szerelőzsenijei találkoztak szombaton a Béke téri nagyáruház parkolójában. Szemle, versengés és felvonulás is volt a programban.


Bemutatón az egykori KGST-piac gépjárműparkjának emblematikus autói és motorkerékpárjai	Fotó: Ady Géza

A tavalyi sikeres visszatérés után a szervezők számára nem volt kérdés, hogy idén júniusban is megrendezik a sokak által nagyon várt Dunaújvárosi Steel Cars Találkozót, amelyre szombaton is több száz résztvevő érkezett.

A szocialista időszak szépen karbantartott, illetve újragondolt gépjárművei mellett a tartozékokra és az ereklyékre vadászóknak is érdemes volt kilátogatniuk a Béke téri nagyáruház parkolójába, ahol több verseny is csábította az érdeklődőket. A remek hangulatú találkozó látványos városi felvonulással zárult.

Szabó Szabolcs

2017. június 18., 21:30 szerző: Szabó Szabolcs

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...