Lóerő

2014.12.16. 17:55

Tarány Gábor szerint okkal lehetnek büszkék a repülőre

Kecskemét - A Magnus Fusion repülőgépet december 12-én leplezték le Kecskeméten, a gyártó Magnus Aircraft Zrt. új csarnokában megtartott sajtótájékoztatón.

Gallai Péter

Katona Imre tulajdonos (b) mellett Tarány Gábor - ők is terhelési tesztnek vetették alá a gépet

Katona Imre tulajdonos üzlettársaként az ismert dunaújvárosi vállalkozót, Tarány Gábort mutatta be az eseményen megjelenteknek, aki interjút adott lapunknak, amelyben elmesélte miként is vágott bele a közös munkába.

- 2008 körül egy barátom kezdeményezésére kezdtem el repülni, s közben megismerkedtem Katona Imrével, aki egy évvel később keresett meg azzal: érdekel-e engem egy magyar repülőgép gyártása, fejlesztése, mert Ballószögön van egy csapat, akiknek ezzel kapcsolatban segítségre van szükségük. Mivel nyitott vagyok az újra, így hobbim révén befektetőként is rögtön belevágtam a dologba, mert láttam benne fantáziát, de mindig is a háttérbe vonulva tevékenykedtem. Igaz, menet közben nem várt nehézségünk akadt egy kínai partner végett, aki nem tartotta be az aláírt szerződést, sőt... Ennek ellenére sikerült talpra állnunk 2012-ben, s most tartunk ott, hogy nagyon nagy reményekkel várhatjuk a gép piaci belépését, sok a megkeresés, sokan szeretnék megrendelni. A repülőink már Magyarországon is kaphatnak lajstromjelet, emellett a legnagyobb és legkomolyabb németországi ellenőrző szervtől van engedélyünk a gyártásra és nemzetközi forgalomba helyezésre. Szerintem ez komoly eredmény, nagyon büszke vagyok arra, hogy a tervektől eljutottunk idáig. Nem tudom mennyi repülőgépgyártó van itthon, de gyanítom, hogy nem sok.

Tarány Gábor mosolyogva hozzátette, hogy most egy kicsit lehetett ünnepelni, de nincs megállás. - A következő lépés, hogy a kompozit test gyártására szeretnénk Magyarországon létrehozni egy üzemet, ami akár százötven-kétszáz főnek is biztosíthatna munkahelyet. A biztonságos motort mindenképpen importálni kell, de az összes többi alkatrészét igenis magyar emberek készítsék és természetesen mint a nullszériás darabokat, ezt a prototípust is itthon szereljük össze. Ez az esemény töltetet ad, hogy folytassuk és büszkék lehessünk egy járműre. Nem kell állandóan a mellünket döngetni, de azokat az értékeket, amiket idehaza megteremtünk, legyen szó szellemi, vagy egyéb termékről, igenis nagyon becsüljük meg.

Az üzletember arra a kérdésre, hogy Dunaújváros profitálhat-e ebből azt mondta, ez még nem merült fel komolyan, de Kecskemét esetében adott a háttérbázis, a repülőmérnökök. Ráadásul Dunaújváros levegője sajnos nem mindig kedvező és a por, valamint a finom szemcsék nem kerülhetnek bele a kompozit anyagba.

Azonban mint lehetőség, a kisapostagi repülőtér esetleg szóba jöhet az említett gyár felépítésére.

Címkék#repülő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!