Lóerő

2015.04.10. 14:29

A jogász válaszol - A közlekedési pontrendszerről

Az egyes közlekedési szabályok megszegése szankciót von maga után. A közlekedésbiztonság javítása érdekében hozták létre a közúti közlekedési pontrendszert.

A közúti közlekedési pontrendszerről szóló törvény, újra emelte a közlekedési bűncselekményekért, szabálysértésekért kiszabható pontokat, illetve átrendezte azokat. Akár 2 súlyos szabályszegéssel is a járművezető elérheti a maximális pontszámot.

A pontrendszer lényege, hogy a jogszabályban meghatározott közlekedési szabályszegések elkövetése folyamán kapott pontok automatikusan összeadódnak, s a törvényben meghatározott maximális 18 pontszám elérése esetén a vezetői engedély ideiglenes visszavonására kerül. Ebben az esetben a vezetői engedélyt hat hónap időtartamra vonják vissza.

Ha a járművezető nyilvántartott pontjainak száma eléri vagy meghaladja a 18 pontot, akkor a Nyilvántartónak 3 napon belül értesítenie kell a Közlekedés-igazgatási Hatóságot, azaz az illetékes Kormányhivatalt, mely intézkedik a vezetői engedély visszavonásáról. Itt előzetesen is lehet érdeklődni a pontokról!

A járművezető nyilvántartott pontjainak a számát utánképzésen való önkéntes részvételével is csökkentheti. A nyilvántartott pontok száma 13 pontig kilenccel, 14-17 pont között 6 ponttal csökkenthető! Fontos tudni, hogy a pontszámot az önkéntes utánképzés által csökkenteni, egy éven belül mindössze egyetlen alkalommal vehető igénybe.

Általánosságban már 12 büntetőpont elérése után értesítést kap a szabálysértő.

Mindez azért fontos, mert így a járművezetőnek, lehetősége van arra, hogy minél hamarabb elkezdhesse a pontszám csökkentését eredményező önkéntes utánképzést.

A törvény szerint pontok elévülési ideje három év. Ez idő elteltével törlik pontokat a rendszerből.Inkább törekedjünk a szabályoknak megfelelő biztonságos, körültekintő, és mindenképpen udvarias közlekedésre, mint a pontok „gyűjtésére”

Unger Zsolt
ügyvéd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!