Lóerő

2015.07.02. 11:09

A levegő Formula 1-es futama

Besenyi Péter új géppel készül a hétvégi Red Bull Air Race-re, ennek köszönhetően véleménye szerint az esélyei is megnőttek.

Gyulay Zsolt, a promóter Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a Formula 1-es Magyar Nagydíj mellett az Air Race a másik olyan technikai sportrendezvény, amely imázs és reklámérték szempontjából nagyon sokat hoz az országnak, éppen ezért volt fontos, hogy 2009 után visszatérjen a sorozatba a budapesti állomás.

Nagy összefogással és komoly kormányhatározattal sikerült megteremteni a hátterét annak, hogy a levegő Formula-1-ének is titulált sorozatot három évig megrendezhetjük - mondta Gyulay Zsolt, aki hozzátette, legalább félmillió embert várnak a Duna két partjára.

Rendezvény miatt tegnap déltől vasárnap estig forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban a Duna-part Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszán és környékén, ez érinti a 2-es metró, a hajók, a 2-es villamos és több autóbusz közlekedését is. A Lánchidat többször is teljesen lezárják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!