Lóerő

2017.06.08. 13:20

Átdobod email-ben a kulcsot? A jövő autói többet tudnak, mint amire szükség van

Állítólag az utánunk jövő generációk már nem fognak olyan módon fétistárgyként tekinteni az autóra, mint az atyáik, ez a fajta emocionális változás pedig kaput nyithat az úgynevezett közösségi autózás terjedésének - véli Eppel János, a Porsche Hungária Kft. ügyvezető igazgatója,

Petneházi Attila

Az igazgatót arra kértük, hogy segítsen kifürkészni a talán nem is olyan távoli jövőt

Előbb a hibrid

A szakember szerint a következő 5-10 évben olyan változások előtt áll az autós szakma, amire az elmúlt 50 évben nem volt példa. Ezek a változások nemcsak a gyorsaságukban és a mennyiségüket tekintve, hanem minőségi értelemben is egészen más távlatokat nyitnak előttünk. - Azért mondok mindig 5-10 éves intervallumot, mert e változások időbeni lefutását a gazdasági körülményektől, a vásárlási szokásokon, az életszínvonalon és a fizetőképes keresleten át az adott ország motorizáltságáig sok minden befolyásolhatja. Az máris látszik, hogy szervezetileg és szemléletben is át kell alakulnunk. Egy sor dolgot ahogy eddig csináltunk, azt el lehet felejteni - állítja.

 

Az elektromos autók kapcsán azzal kezdte, hogy a környezeti terhelés, mint általános probléma az asztalon van régóta, de túl sok minden nem történt az ügyben. Az autó ebben kiemelt szerepet kap, hiszen az utcán van, látható, ezért könnyű rajta elverni a port. Pedig ha megnézzük a globális kimutatásokat, a közúti közlekedés nincs az első négy-öt leginkább környezetszennyező terület között. Ha például Németországban az összes autót egy csettintésre át lehetne állítani elektromosra és ugyanebben a struktúrában állítanák elő az áramot, akkor 20 százalékkal lenne magasabb a CO2-terhelése a német gazdaságnak.

- A hybrid technológia az, ami elektromos is, kevesebbet is fogyaszt, de azért használható a mindennapi életben. Ez gyorsabban el fog terjedni. Az 500-600 kilométer hatótávolságú autók okafogyottá teszik a "tyúk-tojás" problémát, hogy azért nincs elég töltőrendszer, mert nincs elég autó, és viszont. Ezzel együtt 2025-ig nem lesz 300 ezernél több hybrid autó a magyar utakon - véli a topmenedzser.

Minek a saját?

A közösségi autózás lelkes hívei gyakran hivatkoznak arra, hogy egy hétköznapi autót a tulajdonosa a jármű teljes életciklusának csupán a 3-4 százaléka alatt használ, ami globális értelemben rendkívül nagy pazarlás.

- Az új generációknak más lesz a viszonya az autóhoz, mint nekünk. Sokkal kevésbé tekintenek majd fétistárgyként rá. Ugyanakkor egy közösségi használatú kocsi 6-7 individuális használatú autót vált ki - emlékeztetett Eppel János, aki szerint a nagyvárosokban középtávon működő modell lehet, hogy komoly közösségi szolgáltatók települnek be nagy parkolóházakba, bevásárlóközpontokba, és ha kocsira van szükségünk, tőlük lehívhatjuk.

 

Az autonóm vezetés kapcsán arról beszélt, hogy négy-öt komoly autógyártó már képes olyan járművet gyártani, ami autonóm vezetésre alkalmas. Ami nincs meg, az az infrastruktúra és a jogi környezet hozzá. "Ez pedig iszonyatos költség és felelősség. Hiszen ki felel azért, ha az önvezető autó hibázik és valaki meghal? Kíváncsi vagyok, hogy tömegek mikor fogják rábízni magukat a robotpilótákra, és nyugodtan laptopozni vagy olvasgatni munkába menet a volán mögött?!"

Mindent tudnak

A mai modern autók jóval többet tudnak, mint amire a használójuknak szüksége van. - Itt van például az e-kulcs. Nem lesz fizikai kulcs az autóhoz, hanem az okostelefonon a sofőr egy e-kulcs aktiválásával indíthatja be a motort. Nem történhet olyan, hogy elvittem magammal a kulcsot és a gyerek vagy az asszony menne otthonról a kocsival. Az e-kulcs révén a teljes útvonal lekérdezhető, aminek persze nem mindenki örül. Nemrégiben volt egy vevőnk, aki a luxusterepjárója 600 oldalas kézikönyvét végigolvasta; olyanokat mondott, hogy néha nem is értettem. Pedig én is ilyen autóban ülök... - dobott be végszónak egy kedves kis sztorit Eppel János, aki már régen letett arról, hogy az éppen használatos hivatali autója összes szolgáltatását kiismerje.

A SZAKMÁÉRT NÍVÓDÍJAT VEHETTE ÁT

A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége a nívódíjak közül a Szakmáért díjat Eppel Jánosnak ítélte az idén. Az elismerést azért az áldozatos munkáért ítéli oda a kuratórium, amit az autós szakma értékeinek megtartásáért és megújításáért végez a díjazott. A 2009-es világgazdasági válság hatására a magyar márkakereskedők több mint 60 százaléka tönkrement, bezárt. Eppel János nem csak szavakban, de tettekben is kiállt a céghálózat márkakereskedőiért, jelentős anyagi támogatással is segítve a nagy beruházásokat végzett kereskedők életben maradását. Ezért az egész szakma elismerését kivívta. A díjazott elmondta, hogy valóban mindent megtett a kereskedők érdekében és boldog, hogy ezt a szakma értékeli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!