Lóerő

2017.02.07. 19:05

Berlinben tesztelik az önjárót

Berlin - A Deutsche Bahn támogatásával Berlinbe is betette a kerekeit a nyáron Washingtonban bemutatott tizenkét üléses Olli nevű kisbusz, írja a Berliner Zeitung.

A német vasúttársaság által finanszírozott projekt célja, hogy 2017-ben ötven Olli guruljon le a helyben telepített gyártósorról.

Az arizonai Local Motors fejlesztette jármű ötvöz szinte minden, manapság fejlett vagy épp fejlesztés alatt álló technológiát: elektromos a hajtása, autonóm módon közlekedik, részben újrahasznosítható anyagokból gyártják, főbb darabjai 3D-nyomtatással készülnek, és nagyjából úgy működik, mint a Uber: okostelefonos appról lehet jelezni, ha fel szeretnénk rá szállni.

Nagyon tetszetős, modern formavilág jellemzi ezt az önjáró tömegközlekedési eszközt
Fotók: Koncepciók - Blog.hu

Ollit jelenleg Berlin Schöneberg nevű negyedében tesztelik, a busz most tanulja közvetlen környezetét, az útvonalakat, a közlekdési táblákat, figyeli a gyalogos és kerékpáros forgalmat. Az Olli szoftverei, szenzorai és a szövegfelismerő rendszere sokat tanul az utasoktól is, illetve azok okostelefonjaitól, csetkapcsolatba lépve velük adatokat ad és kap.

Tágas belső teret, nagy üvegfelületeket talál a felszálló utas

A Local Motors üzleti modelljének lényege, hogy előbb eladják a terméket, és csak utána gyártják le, hogy ne kelljen készleteket tartani. Mivel kisebb gyárakban gondolkodnak, gyorsan tudnak reagálni az új igényekre, és akár helyben felhúzott összeszerelő-üzemekben tudják teljesíteni a megrendeléseket.

Az viszont nem biztos hogy Németországban zökkenőmentes lesz az Olli útja. Amíg Washingtonban már üzemszerűen közlekednek, a német törvények egyelőre ezt nem teszik lehetővé: a jogszabályok szerint minden közlekedési eszközön kell lennie sofőrnek, aki vészhelyzetben be tud avatkozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!