Lóerő

2015.06.17. 13:55

Forma- 1-es cirkusz a sógoroknál

A Hungaroring nagy ellenlábasának tartott Red Bull Ringre látogat a Forma–1-es mezőny a hétvégén.

2014-ben 11 év kihagyást követően rendeztek ismét Osztrák Nagydíjat a pálya tulajdonosa, és egyben a Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz nyomására. Nagy sikerrel zajlott a futam, s idén a Német Nagydíj elmaradása miatt velünk magyarokkal együtt bizakodnak, hogy a német rajongók átlátogatnak a közeli országok pályáira, így Ausztriába és reményeink szerint hozzánk, a Hungaroringre július végén.

A Williams pilótái kitűnően teljesítettek a tavalyi Osztrák Nagydíjon, bár Felipe Massának fájhatott, hogy az első rajkockából indulva csak a negyedik helyet szerezte meg ifjú csapattársa mögött

A Red Bull tavaly nagy durranással érkezett meg Spielbergbe, hiszen Daniel Ricciardo egy Kanadai Nagydíj-győzelemmel a zsebében landolt Ausztriában. Idén viszont sem a Red Bull pilóták, sem a fiókcsapat Toro Rosso pilótái nem tudtak a középmezőnynél előrébb végezni Montreálban. Danyiil Kvjat lett a legjobb a kvartettből a maga kilencedik helyezésével.

Nico Rosberg nyerte meg tavaly a tizenegy év kihagyás után újra megrendezett Osztrák Nagydíjat, amellyel növelte előnyét az egyéni ponttábla első helyén. A második helyezett Lewis Hamilton lett. A Williamsnek nagyon feküdt ez a pálya, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Valtteri Bottas élete első Forma 1-es dobogós helyezését gyűjtötte be Spielbergben
Fotó: Amber PR

A Mercedesnek a Red Bullal ellentétben nagyon jól sikerült a kanadai futam. Kettős győzelme után nem is lehetne elégedettebb a német csapat. A Ferrarinak ezzel ellentétben az észak-amerikai pályán nem sikerült dobogós helyezést elérnie, idén először. A maranellói csapat ezért úgy döntött, hogy agresszív versenystratégiára vált Ausztriában, hogy a Mercedes méltó ellenfele legyen. A célja az, hogy maximalizálja a Pirelli abroncsok tartósságát, ugyanis, ha hosszabb időt tudnak autói a pályán tölteni két bokszbeállás között, akkor azzal nagyobb nyomás alá helyezhetik a Mercedest.

Fernando Alonso továbbra is indulhatna a mezőny legderűlátóbb pilótája címért. A spanyol hét futam után is pont nélkül áll az egyéni ponttáblán, s a legutóbbi három versenyt fel kellett adnia. Ennek ellenére nyugodtan áll a helyzethez: Nehéz lesz, igen, kétségkívül. A Red Bull három futamot nyert tavaly és a téli tesztelése is pocsékul sikerült. Mégis gyorsan erőre kapott, így optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy magasabb szintre léphetünk idén. Nem tudom, hogy az egy dobogós hely lesz-e vagy sem, de ahhoz, hogy megverjük a Mercedest, valami nagyon extrém dolgot kell tennünk és a Hondával együtt a hozzáállásunk igen extrém. Idő kell hozzá, de optimista vagyok - szögezte le a McLaren kétszeres világbajnoka.

Érdemes említést tenni Nico Hülkenberg, a Force India pilótájának, a múlt hétvégi sikeréről. A német pilóta ugyanis most debütált a Le Mans-i 24 órás viadalon a Porschéval és mindjárt meg is nyerte azt harmadmagával együtt. A Force India csapatfőnöke, Vijay Mallya, persze rettentően büszke a pilótájára és reméli, hogy ez a siker nagy motivációt ad majd Hülkenbergnek az Osztrák Nagydíjon.

A német autóversenyző, Nico Hülkenberg a Force India pilótája

A kanadai pályához hasonlóan a Red Bull Ring is igénybe veszi az autók motorját, fékrendszerét és az abroncsokat. Kevés kanyar és egy sor egyenes nehezíti a megfelelő autóbeállítást. Rövid a pálya, ahol sokat kell fékezni, nagy az üzemanyag felhasználás, így ez utóbbi hatékonyságának nagyon fontos itt a szerepe, ami a Mercedes kezére játszhat a hétvégén.

Az Osztrák Nagydíj után nem utaznak el a csapatok, hiszen az idei második szezonközi tesztelésen vesznek részt Spielbergben. A teszt két napos lesz és a futam után kedden és szerdán zajlik majd le.

Forrás: Amber PR

Az Osztrák Nagydíj és a pálya

Az osztrák versenypálya magasan fekszik, így az alacsony légnyomás másként terheli a motorokat, mint az eddigi versenyeken. Érdekes lesz megfigyelni, hogyan reagálnak erre a csapatok. A hegyes-dombos pályán három nagyon gyors egyenesen és gyors kanyarokon kell keresztülverekednie magát a mezőnynek 71 körön át.

Az Osztrák Nagydíj június 21-én 14 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,326 km, a teljes versenytáv 307,146 km. A körrekordot Michael Schumacher tartja 2003-ból 1 08.337-es időeredménnyel. 2014-ben Nico Rosberg (Mercedes) nyerte meg az Osztrák Nagydíjat. A német pilóta ideje 1:27:54.976 volt. A második helyen Lewis Hamilton (Mercedes) ért célba, míg a bronzérmes helyezést Valtteri Bottas (Williams) szerezte meg. A versenyt legtöbbször Alain Prost nyerte meg, és ő volt az első, aki az egymást követő szezonban tudott diadalmaskodni.

Az osztrák nagydíjat 2003-ig összesen 26 alkalommal rendeztek meg. Az első verseny a Zeltweg Airfielden folyt, utána az Österreichring nevű pályán tartották a versenyt, majd az 1997-es évtől kezdve az abból kialakított A1-Ring adott otthont a Formula 1-nek. Maga a pálya Spielberg községhez tartozó területen fekszik, de bejáratai Zeltweg község közvetlen közelében vannak.

Szeretne visszatérni a Forma 1-be a sportág korábbi gumiszállítója, a Michelin, ennek érdekében pedig nemrég le is adta pályázatát a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!