Szépen csillog az "ezeröcsi" - Az ikerlámpás Ladát talán ma is elfogadná bárki

2017. március 31., 08:00 szerző: Horváth-Balogh Attila
komment
Nagykanizsa - A szocialista autógyártás csúcsa volt az ikerlámpás, krómos díszlécekkel és hűtőmaszkkal dögössé tett Lada 2103-as.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Akkoriban felszereltségével méltán vált a vágyak netovábbjává, de ma is népszerű a veteránautósok körében. A nagykanizsai Perkó László joggal büszke az ő 2103-asára, amit a Zalai Hírlapban már többször is szereplő Horváth Tamás újított fel.

Fotó: Gergely Szilárd

_ Jómagam is régóta foglalkozom veteránautókkal, s erre az autóra az interneten találtam rá, egy idős bácsié volt, az Alföldről hoztuk el _ bocsátotta előre Perkó László.

- Ő nagyon vigyázott rá, de ennek ellenére is nyomot hagytak rajta az évek, ami nem csoda, hiszen 1980-ban gyártották. Az 1973-ban bemutatott 2103–as a Lada/Zsiguli program csúcsát jelentette ez a típus. Habár a futómű és az önhordó karosszéria megegyezik a 2101-es, kereklámpás ezerkettessel, attól kívül és belül egyaránt sok ponton eltér. Ezen rengeteg volt a krómdíszítés, ami igen sokat dobott az autón, a kerékjáratokat, a hátfalat, az ajtók ablakkereteit, de még az esőcsatornát is díszcsík teszi látványossá. Hűtőmaszkja is díszesre sikeredett, a paralelogramma alakú oldalvillogó és az első ikerlámpa pedig különösen egyedivé varázsolta.

Az utasteret is „urassá” varázsolták a tervezők, a műbőr ülések középső  ülőfelületét textilkárpit osztotta ketté. És a műszerfal, nahát, az még ma is megállná a helyét bármelyik olasz kocsiban. Sportosan kerek sebesség-, vízhőfok, fordulatszám és olajnyomásmérő, illetve üzemanyagszint-jelző órák, továbbá fautánzatú betét jelentette a luxust abban az időben.

_ S ha még ez nem lenne elég, ez a típus kapta meg az akkori legnagyobb és legerősebb erőforrást, az 1451 köbcentis, OHC-vezérlésű, láncos, 75 lovas motort, amely kenterbe vert minden akkori szocialista vetélytársat _ mutatta büszkén Perkó László az autót mozgató erőforrást. _ Hozzáteszem, ma már különösen igaz rá a nóta: öreg járgány szívatóval indul… De nyilván nagyon hajtani nem fogom, annál többet ér ez nekem, hiszen rengeteg munkánk van benne.

1966-ban állapodott meg a Fiat egy Szovjetunióban épülő autógyárról a szovjet autóipari miniszterrel. Az üzem 1970-ben indult be. Rá két évre jött ki új modell, a VAZ 2103, azaz az ezerötös. Ekkor már 320 ezer autó készült el, a későbbi évekre pedig 660 ezer darab lett a tervezett mennyiség. 1978-ban készült el az első olyan típus; a terepjáró Niva, amelyhez az olaszoknak már nincsen közük. 1980-ban jött ki az első „kocka-Lada”, a 2105-ös. 1984-ben jelent meg (először Szputnyik néven) az elsőkerék-meghajtású Samara.

Horváth-Balogh Attila

2017. március 31., 08:00 szerző: Horváth-Balogh Attila

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...