Lóerő

2016.02.10. 21:00

Mikor és miért váltsunk nyári gumira? (x)

A nyári gumi cseréjét több okból kifolyólag is szükséges megtennünk. Az alapvető két ok az évszakok változása és a gumi gyors kopásának a megelőzése.

A gépjárművek gyors fejlődésének köszönhetően a szakemberek úgy változtatták a gumik összetételét, hogy azok teljesen megfeleljenek az új viszonyoknak, ezért következett be az is, hogy napjainkban már nem a négy-évszakos autógumikat használjuk, hanem cseréljük a téli és a nyári gumit.

A nyári gumi cserét a gyártók és a Gumiwebshop a tavaszi +7 fok körüli átlag hőmérséklet bekövetkeztével ajánlják. Ezt a hőmérsékleti paramétert nem kell annyira szigorúan vennünk, mint a téli gumicserét, ám érdemes szem előtt tartanunk, hiszen +7 fok körül már nincs szükségünk a nagy tapadást biztosító téli gumikra. A nagyobb biztonság érdekében érdemes a gumicsere előtt szakemberrel átvizsgáltatni a nyári gumikat, hiszen a gumiszervizben tárolt szetteket a tárolás közben is érheti károsodás. Sokan feleslegesnek tartják a nyári gumi cseréjét, szükségtelen pénzkidobásnak élik meg a második gumiszett beszerzését, de amikor végighallgatják a szakemberek véleményét, akkor ők is egyet értenek abban, hogy igenis érdemes az időjárási viszonyoknak megfelelő autógumi beszerzése. Nézzük meg, mit is jelent valójában a gumikopás és hogyan ellenőrizhetjük azt autónkon.

A gumicsere egyik legfontosabb miértje a kopás. A téli gumi nyáron való használata sokkal gyorsabb kopást idéz elő a gumiban, mintha nyáron a megfelelő nyári gumit használnánk. A téli gumi nagyobb tapadást biztosít, amely nagyobb erőt fejt ki, így az üzemanyagunk is gyorsabban fogy. A gumiabroncsok kopásának mértékét nem mindenki tudja megállapítani, ezért szükséges szakember véleménye. A biztonságos közlekedés érdekében minden országban törvény írja elő a minimális kopási lehetőségeket. Ezeknek megfelelően hazánkban az előírásoknak megfelelően a még minimálisnak számító hiba, amellyel még használható a gumi, ha a csatornamélység 1,6 mm. Tehát, ha a kopás ezt az értéket meghaladja, egyszerűen kötelezővé válik a gumicsere. Azok a gumiabroncsok, amelyeknek nem megfelelő az említett profil mélysége, nem képesek elvezetni esőben az úttest és a gumi között felgyűlt vizet, így nagyon veszélyessé válik az autó. Gumink kopásának ellenőrzése nagyon fontos, ezt megteheti a szakember, de a profilmélység különféle mérőeszközökkel is mérhető és a gumin meglévő kopási indikátor is segít az ellenőrzésben. A saját – és az úton lévő többi járművezető és utasaik – biztonságának érdekében kell a gumicserét 2 mm mélységnél megejteni.

A fenti számok jól mutatják, hogy mennyire fontos figyelnünk arra, hogy mikor milyen állapotban van az autógumink. A tél végével érdemes beszereznünk a Hankook nyárigumit a Gumiwebshop áruházból, hiszen ez a gumi eleget tesz az előírásoknak. Ne felejtsük el, hogy cseréljük le téli guminkat, használjunk a tavasz bekövetkeztével nyári gumit, hiszen ezzel csökkenthetjük gumink gyors kopását. Nem javasolják a gyártók a téli gumi nyáron való használatát. Ebben az esetben nem a biztonságról van szó, hanem a gyors kopás megelőzéséről. Akár fél évet is megspórolhatunk azzal, ha lecseréljük a téli gumit a nyári gumira. Sőt, a gumicsere pénztárcakímélő is. Sokan nem gondolnak bele abba, hogy a téli gumi nagy tapadása miatt több üzemanyag használódik el, ezért azt gondolják, hogy pénzt spórolnak meg azzal, ha nem használnak két szett gumit. De a már említett üzemanyag költségen sokkal többet is spórolhatnánk, mint gondoljuk. A nyári hosszabb utazások alkalmára érdemes beszereznünk a nyári gumit, amely kiadás hamar vissza fog térülni az üzemanyag spórolásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!