Magnus Expedíció

2015.04.10. 18:59

Ennél jobb tesztet elképzelni sem lehet

Az expedíciót a Kecskeméten gyártott Magnus Fusion ultrakönnyű repülő prototípusával teljesítették a fiúk, amelyet bőven értek szélsőséges hatások.

Gallai Péter

A Magnus Aircraft Zrt. tulajdonosának, Katona Imrének a dunaújvárosi vállalkozó, Tarány Gábor az üzlettársa, aki azzal engedte el a duót az útra, hogy épségben térjenek vissza.

Tarány Gábor büszke a fiúkra és a repülőgépre is (Fotó: Zsedrovits Enikő)

– Ez sikerült is, nem semmi út volt, különösen, hogy egy prototípussal repültek. Itt igenis előjöhetnek gyerekbetegségek, mint ahogy pár dolog elő is jött, de a gép összességében minden tekintetben nagyon jól vizsgázott. Földi Zoltán olyan munkát végzett, amit egy ellenőrzött körülmények között tartott normál berepüléssel lehetetlen lett volna tesztelni. Hiszen jártak a sivatagban, vagy az Alpok csúcsai felett. Nem kicsi teljesítmény, amit véghezvittek, az emberi teljesítményre és a gépre is nagyon büszke vagyok. Megérte melléjük állni, ha csak annak a tapasztalatnak a hasznosítását veszem, amit Zoli szerzett, már azért magasan megérte. Kálmán pedig Dunaújváros hírét öregbítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!