Mezőfalva

2016.02.08. 15:54

Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója az iszlám vallásról és kultúráról

Mezőfalva - Mit kell tudni az iszlámról, hogy megértsük a jelenleg zajló folyamatokat? A kérdés megválaszolásában Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója volt a mezőfalviak segítségére.

Horváth László

Átfogó vallástörténeti ismertetővel kezdődött szerda délután 17 órakor a Kiss Kálmán Művelődési Ház nagytermében az a különleges program, amelynek témája Európa és napjaink hangsúlyos problémája, az iszlám vallás megértése. Farkas Lajos nem kevesebbre vállalkozott, mint megértetni a hallgatósággal, mekkora különbség van a nyugati és az iszlám valláskultúrában felnövő emberek világnézetében, viselkedésében. A történelmi visszatekintés és fejtegetésben elhangzott, hogy Európával szemben a muszlimok életét a kisgyerekkortól az aggastyánkorig átöleli a korán tanítása. A keresztény társadalmakban sokkal megosztottabb, sokrétűbb a vallásgyakorlás. Nyugaton kevesebb a gyereklétszám is, míg az arab nyelvűeknél a sokgyermekes családok jellemzőek. Azért jönnek Európába a muszlimok, mert a nyugati társadalmak a leggyengébb láncszemek - hangoztatta az előadó. A viselkedésben, szocializáltságban pedig annyira markánsan elkülönül a két világ, hogy sosem lesz lehetőség egymás integrációjára. Példaként lett említve a nőkkel szembeni magatartás: az iszlám közösségekben minden nő mellett van egy férfi, aki védelmet ad. Az egyedül sétáló nőkre szabad prédaként tekintenek a muzulmánok, ezért is éri támadás az európai lányokat, asszonyokat. Farkas Lajos nemcsak történelmet, hanem kultúrákat is összehasonlított, amelyből világosan kiderült: az iszlámban nincs megengedett alternatíva.

A közel másfél órás előadás után napjaink történéseinek magyarázatával és a lehetséges védekezési módokkal zárta gondolatait Farkas Lajos. A téma aktualitására jellemző, hogy a program végén kialakult beszélgetésbe többen is bekapcsolódtak a hallgatóság soraiból.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!