Mezőfalva

2016.01.05. 17:06

Elbúcsúztatták az óévet a sárgarózsások

Mezőfalva – Pótszilveszterezett a Sárga Rózsa Nyugdíjas Klub. A mulatság mellett megtervezték a 2016-os esztendőt is.

Horváth László

Hagyomány a mezőfalvi nyugdíjasoknál, hogy újév első hétvégéjén bállal köszöntik az esztendőt. Január 2-án,szombat délután a régi tanácsház nagytermében negyvenkilencen koccintottak az egészséges és sikeres év reményében. Az egészségre pedig nagy szükség van nyugdíjaskorban. Jelenleg 33 tagot számlál a közösség, melynek átlag életkora 65 év.

Kitűnő a hangulat az idősek pót szilveszterén Fotó: a szerző

A legidősebb Csörög Andrásné 86 éves is elmúlt– tájékoztatta lapunkat Kovács Istvánné, az Őszirózsa elnöke.– Az idei első összejövetelen pezsgődurranással, verseléssel tánccal köszöntöttük az újesztendőt. A mulatozás mellett az éves programunkat is átbeszéltük, így 2016-ban is megünnepeljük a névnapokat,részt veszünk a közösségi rendezvényeken, és továbbépítjük társadalmi kapcsolatainkat. A jövőben szeretnék növelni a klub létszámát. Ez egy nagyon jó csapat, ahova szívesen várunk házaspárokat, vagy egyedülállókat – hívta fel a figyelmet a klub vezetője.Valóban érdemes hozzájuk betérni. Mezőfalva legidősebb embereit összefogó nyugdíjasklub szívesen lát minden érdeklődőt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!