Mezőfalva

2013.09.12. 17:25

Elrajtolnak a fogatosok

A Mezőfalvi Lovasegyletnek köszönhetően a fogathajtásnak nagy hagyományai vannak Mezőfalván.

Horváth László

Szeptember 14-én délelőtt 11 órától rendezi hagyományos Balla István Fogat- és Szekérhajtó Emlékversenyét a Mezőfalvi Lovasegylet a Páskom réten. A nagymúltú társaság 1995 óta képviselteti magát a település civil szerveződései között. A kezdetekben 14 fővel alakuló egyesület tagjainak száma mára eléri a 40-et is. Munkájukkal, látványos bemutatóikkal rendszeres szereplői a közösségi életnek. Az éves tevékenységük egyik legnagyobb rendezvénye a szekér- és fogathajtó verseny, melyre alkalomszerűen más településekről is érkeznek nevezések.

Éles kanyarokban is bizonyítottak a hajtók a tavalyi mezőfalvi emlékversenyen is (archív) (Fotó: Horváth László)


Az idei találkozóra kilátogatók az előzetes információk szerint házi jellegű megmérettetésre számíthatnak. Szabó Zsolt az egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta, szeptember 21-ére tervezték eredetileg a programot, de a múlt heti civil fórumon módosítást kértek tőlük. Szombaton 10 órára várják a hajtókat, és 11 óra felé indítják a versenyeket, melyet több kategóriában rendeznek. A délre befejeződő hajtás után pedig jószívvel várják egy bográcsgulyásra a megjelenteket. A szombati versenyen mindenkit szeretettel látnak a szervezők!

A fogatosok számára ezzel még nem ér véget a nap, hiszen a délutáni szüreti felvonulásra szépen feldíszített kocsikkal érkeznek majd a mezőfalvi Táj Ház elé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!