Mezőfalva

2014.10.16. 08:10

Hagyomány lesz a mezőfalvi horgászversenyből

Szombaton délelőtt az amatőröket várták a mezőfalvi Virág tóra. A második alkalommal megrendezett versenyen 30 horgász összesen 37,9 kilogramm halat fogott, melyhez a feltámadó szél kivételével remek idő is társult.

Horváth László

A második mezőfalvi verseny felnőtt kategóriájának helyezettjei balról jobbra: 1. Czári István, 2. Bokor István , 3. Németh Ákos

A legtöbben csak zeneszeretetéről ismerik. Most a közönségszervező és a sporthorgász oldaláról mutatjuk be a 2014-ben Mezőfalváért díjjal kitüntetett fiatalembert, Palló Jánost, aki mögött öt év profi sporthorgász múlt áll. Nem a zenei hobbit szeretné felcserélni a zsinórlógatásra, egyszerűen csak valami újat szeretne tenni a közösségért.

De hogyan kerül a csizma az asztalra, avagy lemezlovas a tópartra? Palló János ugyanis hagyományteremtő szándékkal horgászverseny-sorozatot próbál meghonosítani Mezőfalván, amihez már partnereket is talált. Az első, július 19-ei kísérleti összejövetel sikerén fellelkesedve másodszorra is összetrombitálta az ismerősöket. Ezúttal egy fokkal komolyabbat, nyílt horgászversenyt hirdetett az amatőrök számára. Október 11-én reggel 8.30-ig lehetett regisztrálni a Mezőfalvától Sárbogárd irányában található Virág tavon. A verseny végeztével két kategóriában hirdettek helyezéseket: egyéni, valamint gyermekhorgász teljesítményt ismertek el éremmel, emléklappal és pénzjutalommal! Az ismertető végén megkérdeztük Palló Jánost, honnan származik az ötlet?

- Gyerekfejjel, gombostűvel és lúdtollal indult a horgászattal való ismerkedés. Akkoriban a faluszéli érpatak volt a halfogás álmainak helyszíne. Felcseperedve sokadmagammal hódoltunk a pecázás szenvedélyének. Később pedig már azon gondolkodtam: sokéves sporthorgász múlttal a hátam mögött, milyen módon lehetne egy hagyományteremtő rendezvényt meghonosítani Mezőfalván, a pecázás és a természetkedvelők számára. Az idén elindult ötlet jövőre teljesedik ki, amikor háromversenyes vándordíjat indítunk útjára - mondta el Palló János.

A szombati verseny eredményei felnőtt kategóriában: 1. Czári István, 2. Bokor István, 3. Németh Ákos. A gyermekeknél: 1. Nyuli Anna, 2. Vas Eszter

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!