Mezőfalva

2016.02.23. 11:22

Megújul a focipálya Mezőfalván

Mezőfalva - Tizenkétmilliót költenek a beruházásra. Az épületen és környezeten kívül a csapatot is fejlesztik.

Horváth László

Jelentős változások tanúi lehetnek a mezőfalvi focipályánál. Nemrég az ablakokat cserélték, most pedig a külső szigetelés és a József Attila utca felőli kerítés kap teljesen új formát. A frissítés szele a csapatösszetételt is elérte.

Cseke Ottó (b) klubelnök komoly megtakarítást remél az épület szigetelésétől, amely a háttérben készül. Fotó: Horváth László

Az újdonságokról Cseke Ottó Medosz SE elnökétől kaptunk információt. - A társasági adó segítségével az energia-megtakarítást vettük célpontba. A tavalyi nyílászárócseréket a téli időszakban homlokzatszigeteléssel, színezéssel, új ereszcsatorna kialakításával folytatjuk. A kerítést is átalakítjuk, mert kezelhetetlenné vált. Benőtték a faágak, gyökerek, valamint a biztonsági követelményeknek sem felelt meg. Az új kerítés elektromos kapuval, megfigyelő kamerákkal és modernebb kialakítással próbál majd gátat szabni a rossz szándéknak. Április 30-ra szeretnénk befejezni a tizenkétmillió forintos beruházást, amelybe még belefér a korábbi színpad előtti hatszáz négyzetméteres terület térburkolása is. A fejlesztésekkel intézmények, civil szervezetek és családok tarthatnak itt rendezvényt kulturált környezetben. A csapatnál szintén történtek változások. Az NB III-as Bölcskéről Szili Szabolcs szélső támadónak, Dunaföldvárról Kaszala Tamás védekező középpályásnak érkezett Mezőfalvára. Jó hír még, hogy a sokáig sérült Bartus Krisztián és a Németországban fél évet játszó Sági Roland is visszatért. Kapus fronton Gyalus Zoltánnal igyekszünk a jelenlegi hálóőrünk Papp Martin terhelését csökkenteni. Sajnos Szabó Csaba a korábbi együtteséhez a PASE -hez igazolt. Ezekkel a változásokkal az igen megerősödött középmezőnyt tűztük ki célul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!