Mezőfalva

2016.06.28. 13:05

Mezőfalva díszpolgára, dr. Pozsonyi László

Mezőfalva - A település legrangosabb elismerését, a Mezőfalva Díszpolgára címet dr. Pozsonyi László vehette át idén.

Horváth László

Dr. Pozsonyi László szakmai profizmusával, segítőkészségével, humorával és mosolygós kedvességével 37 éven át volt a község köztiszteletben álló, egyben rendkívül eredményes orvosa. 1938. február 4-én született Tokod községben. A háború miatt egy időre az ausztriai Traunfallban telepedett le a család. A háború után az elemi iskolát Tokodon folytatta kitűnő eredménnyel. Innen az esztergomi I. István Gimnáziumba került, ahol jelesre érettségizett. Orvosi tanulmányait 1963-ban fejezte be cum laude minősítéssel.

Dr. Pozsonyi László, a köztiszteletben álló orvos

Az egyetem befejeztével Tatabányán a belgyógyászaton helyezkedett el, majd onnan körzeti orvosnak Keréktelekire és Bársonyosra ment. A két kis falu mellé tartozott még kilenc puszta is. Mezőfalván 1967. április 1-től dolgozott 2005. január 1-ig, nyugdíjazásáig. Közben volt mezőgazdasági üzemi-körzeti orvos Sismándon. Később onnan jött vissza ismét a községbe körzeti, majd háziorvosnak. Közösségi munkában tanácstagként és önkormányzati képviselőként is szerepet vállat egészen 2002-ig. Részt vett a község sportéletében. Edzéseken, mérkőzéseken, még az idegenbeli találkozókon is szurkolt, és ellátta a sérüléseket.

Nyugdíjba vonulásakor egészségügyi miniszteri kitüntetésben részesült, valamint a Mezőfalváért kitüntetést is kétszer átvehette. Három gyermeke mellett nyolc unoka, öt dédunoka teszi széppé idős napjait.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!