Mezőfalva

2017.01.13. 22:10

Sok a tűzeset

Mezőfalva - Az elmúlt időszakban számos tűzeset adott munkát a lánglovagoknak a környéken. Ne tegyenek gyúlékony anyagokat a kémény közelébe a padláson!

Horváth László

Január 6-án, pénteken 15.45-kor érkezett az első értesítés a katasztrófavédők vonalán. A mezőfalvi Bartók Béla utca egyik lakásának kéményéből méretes lángcsóvát látott kilövellni a szomszéd, aki tüstént riasztotta a tűzoltókat. Szerencsére tűz vagy más kár nem esett. A kazánt áramtalanították. Szombaton - szintén a kora délutáni órákban - a szőlőhegyi Hadi út melletti avaros, füves terület kapott lángra. Az első esetben Mezőfalva-Szőlőhegyen 200-300 négyzetméteren aljnövényzet égett.

A szőlőhegyi Hadi út mentén kétszer is avartüzet oltottak Fotó: Horváth László

A helyszínre érkező egység kéziszerszámokkal a tüzet eloltotta, majd megvárta a hivatásos egység kiérkezését - kaptuk a tájékoztatást Fribák Mihály mezőfalvi önkéntes tűzoltótól. Vasárnap délután, szintén az említett területen, újra a katasztrófavédők beavatkozására volt szükség. Ahogy a helyi erők fogalmaztak, valamilyen rejtélyes okból ismét tüzet fogott az avar. Még nem tudják, mitől gyulladt ki a semmi közepén télidőben a növényzet. Hétfőn 17.35-kor ismét riasztás érkezett, amely szerint az Ady Endre utca 58-ban ég a kémény.

A tüzet most is a szomszéd észlelte, aki gyorsan értesítette a katasztrófavédelmet. A tulajdonos és a szomszéd még a hivatásos beavatkozó csoport kiérkezése előtt sikeresen elfojtotta az égő kéményt. A helyi és városi tűzoltók segítettek a kémény kipucolásában, hogy újra ne kaphasson lángra a benne felgyülemlett korom.

Az utóbbi időben megnövekedett Mezőfalván a kéménytüzek száma. A fent említett esetek előtt kisebb és nagyobb kárt is okozott a kémény falában lerakódott korom vagy más éghető anyag. A veszélyességet csak növeli, hogy számtalan helyen nem fordítanak kellő figyelmet a kémények állapotára. A padlásokon, a kazánok közelében nem egy esetben találni rendetlenségben felhalmozott gyúlékony anyagokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!