Mezőfalva

2014.10.21. 15:05

Nagyobb biztonságban van Mezőfalva, tűzoltóautót cseréltek

Mezőfalva - Több funkció, korszerűbb eszközök és tízszeres oltóteljesítmény jellemzi a mezőfalvi önkéntes tűzoltók új szerkocsiját.

Horváth László

Akár előrehozott karácsonynak is nevezhetnénk a hétvége történetét, legalábbis ami az ajándék nagyságát illeti. Korszerűbb, gazdagabb felszereltséget magába foglaló tűzoltóautót sikerült az egyesületnek beszerezni. Sokat pályáztak, gyűjtögettek, és keresték a lehetőségeket, milyen módon léphetnének előre a társaság képzettségéhez méltó felszereltségben. Az évek során szűkössé vált, régi típusú be-avatkozó járművet már ideje volt lecserélni, hiszen a karbantartásra költött összeg jóval meghaladta a civil szerveződés erejét. Nem mellesleg teljesítményben is szerettek volna egy nagyobb autót.

Az új csapattagot Kaltenecker Miklós a Mezőfalvi Önkéntes Tűzoltó Egyesület egyik vezetője mutatta be lapunknak: - A legnagyobb különbség a tűzoltásnál felhasználható víz mennyisége. A korábbi autóban csak kétszáz literes tartály volt, most két-ezer liter áll rendelkezésre. A tartályhoz csatlakozik hab bekeverő, habbal oltó berendezés is, valamint a jármű elején locsoló fúvókák segítik az útburkolatok megtisztítását, tarlótüzek oltását. Komolyabb terepjáró képességet is kaptunk az új autóval, és természetesen a felszereléseknek sem kell szűk helyen összezsúfolódniuk. Sokkal többcélúbb, komfortosabb körülmények segítik a tűzoltók munkáját. A fejlesztéssel egyben szintet is lépett az egyesület. A most beszerzett jármű 1-es kategóriás minősítéssel rendelkezik, így akár hivatásosok is használhatják büszkélkedett a mezőfalvi önkéntesek vezetője.

Biztonságérzetben komoly előrelépést jelent Mezőfalva lakóinak a most bemutatott tűzoltóautó. Remélhetőleg minél kevesebb vonulásra lesz szükség. Amikor viszont baj van, biztosan számíthatunk rájuk - immáron jóval nagyobb hatékonysággal. Jó hír még a történetben: A régi szerkocsi sem kerül a bontóba. A daruszentmiklósi önkénteseknél folytatja a szolgálatot, így egyre több településen lesz mód a gyors segítségre az állami egységek megérkezéséig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!