Nagykarácsony

2014.03.26. 14:05

Gondozott a sírkert Nagykarácsonyban

Nagykarácsony - A képviselőtestület 2012-ben alkotta meg önkormányzati rendeletét a temetőről és a temetkezés rendjéről.

Rankasz Brigitta

Scheier Zsolt polgármester sok olyan munkát pótolt az utóbbi években a temető környezetében, amelyre már régóta vártak a lakók. Szélesítették az utat, és salakkal terítették. Így a csapadék sem okoz már gondot. Felújították a ravatalozót és hozzáépítettek egy féltetőt. A bejárathoz is került pad és hirdetőtábla.

A régi fa szerkezetű hidat is kicserélték egy stabilt beton átjáróra. Mellé padokat helyeztek ki, a kis területet növényekkel, fákkal ültették be. Sok idős ember jár ki, közülük többen csak gyalog tudják megközelíteni a temetőt, és így leülhetnek egy kicsit a kellemes környezetben lévő padokra, mielőtt nekiveselkednek a lépcsősornak.

Az elöljáró tájékoztatásában elmondta, minden évszakban, de különösen tavasszal nagy hangsúlyt fektetnek, arra, hogy a településnek ez a része is rendben legyen. Az idén is így volt ez. Az elmúlt két hétben kilenc közmunkás dolgozott a temetőben. A sövényt ritkították, metszették, az utakat egyengették, gereblyézték. Összeszedték a szemetet, gazoltak az elhanyagolt sírok és az utak mentén. Tudják, sokan csak ritkán jutnak el itt nyugvó szeretteikhez, mert távol élnek a szülőfalutól, így ezeknek a síroknak a gondozására is ügyelnek. A közfoglalkoztatottak elvégezték a tavaszi munkák sokaságát, hogy a hozzátartozókat rendezett, szép összkép fogadja.

Palló István, Stadler Anikó, Kazinczi Jánosné és Swrajda Andrea Fotó: Rankasz Brigiitta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!