Nagykarácsony

2017.01.05. 19:35

Kemény év volt, sok munkával

Nagykarácsony - Amikor Nagykarácsonyra gondolunk, első helyen a gondnélkülinek tűnő ragyogó téli ünnepségsorozat juthat róla az eszünkbe. Pedig ott is vannak szorgalmas munkára kényszerítő hétköznapok. Ezekről, a tavalyi évükről mesélt nekünk Müller Miklós, a település polgármestere.

Balogh Tamás

- A polgármesteri munkával töltött első évem alatt sikerült olyan speciális ismeretekre szert tennem, amivel 2016-ban még eredményesebben tudtam ellátni a feladataimat. Nagyon sok teendő vár ránk, és erre nagyon szerény anyagi lehetőségek állnak a rendelkezésünkre - mondta Müller Miklós. Majd a következőkben összegezte a tapasztalatokat.

Müller Miklós, Nagykarácsony polgármestere
Fotó: Balogh Tamás

KÖZÖSSÉGI HELYSZÍNEK

Nagy figyelmet fordítottunk az óvodára az elmúlt évben is. A jövőbeli gazdaságosabb energetikai működtetésére remélhetőleg tudunk forrást és eszközöket találni. Ennek az előkészítése már a tavalyi évben megkezdődött.

Bár nem mi vagyunk a kezelői, de folyamatosan figyelünk az iskolánkra, és igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni a zavartalan munkájuk érdekében.

Pályázati úton szeretnénk az önkormányzat hivatali épületét és az orvosi rendelőt is a mai energetikai szempontoknak megfelelően felújítani. Az ehhez kapcsolódó pályázati anyagok is az elmúlt évben születtek meg.

A KÖZÖSSÉGI HÁZ

A község patinás művelődési házát már régen eladták, és azóta nem került sor a pótlására. A településünk életében nagyon fontos volt a korábban más funkciót betöltő, most Közösségi Házként szolgáló ingatlan átalakítása és az új használóinak való átadása. A helyszínen elsőként a községi könyvtár kapott helyet, majd a körzeti megbízott irodájának átadására került sor. Az elmúlt év utolsó napjaira ugyanitt kaptak helyet a frissen alakult civil szervezetek is. Valamennyien örömmel vették birtokukba ezt a helyszínt.

Az épülethez tartozó parkrészben is közösségi helyszínt szeretnénk létrehozni, padokkal, grillezőhelyekkel a nagyobbak, és játszótérrel a kisebbek számára. Ennek a munkának az előkészítése is az elmúlt év eredménye.

A CIVIL SZERVEZETEK LÉTREHOZÁSA

Igen nagy jelentőségűnek érezzük azt, hogy a településünk három civil szervezet létrejöttével gyarapodhatott az elmúlt év végén. A mai kor gazdasági szabályaihoz, az érintettek támogatásához ez a szervezeti forma szükséges, tehát a munkájuk ilyen formában is zavartalanná válhat.

A nyugdíjasok, a néptáncosok és az ifjúsági klub tagjai is egy megnyugtatóan rendezett helyet kaphatnak az önként vállalt feladataik egy részének az elvégzéséhez.

AZ ISKOLABUSZ

Az idei évben, szeptember elejétől Nagykarácsony - Szőlőhegyről saját forrásból beszerzett és általunk üzemeltetett iskolabuszt működtetünk, amivel a korábbi szerződéses Volán helyi járatokat váltottuk ki. Ezt a gyerekek és kísérőik ingyenesen vehetik igénybe. Az intézkedéssel évente körülbelül két és félmillió forintot fogunk megtakarítani. Az így nyert összeget a településrész fejlesztésére tudjuk majd folytatni.

A BELTERÜLETI UTAK
JAVÍTÁSA

Jelentős költséggel és hozzáadott munkával igyekeztünk a legrosszabb állapotban lévő belterületi útjainkat helyrehozni. A belső területi útjaink hossza körülbelül tizenkét kilométer. A munka egyharmadán vagyunk túl, és a terveink szerint folyamatosan dolgozunk tovább ezen a feladaton is a jövőben.

A MIKULÁS-PROJEKT

Végül, de nem utolsósorban néhány szót a Mikulás- rendezvénysorozatról. A szezon lebonyolítását végző társaság a korábbi évekhez képest kiegyensúlyozott teljesítményével megnyugtató, jó színvonalon biztosította a hozzánk érkező gyermekek és felnőtt vendégek kellemes időtöltését. A programhoz kapcsolódó szolgáltatások is színvonalasabbakká váltak. A Mikulás-sorozat most került abba a helyzetbe, hogy a jövőben még több lakó és helyi vállalkozó számára adjon egyre hosszabb ideig tartó jövedelmező elfoglaltságot.

Kemény évünk volt, rengeteg feladatot hozott. Szerény forrásból, de megálltuk a helyünket, és a jövőnket építjük tovább.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!