Nagyvenyim

2014.07.20. 15:20

Emlékhelyet állítanak Vendel atyának az arborétumban

A nagyvenyimiek emléket állítanak az egykor náluk szolgált cisztercita szerzetesnek, Domány Vendel atyának.

Körmendi Erzsébet

Nagyvenyim önkormányzata a településről elszármazott Molnár Mihály segítségével és a Szent Bernát Arborétum Alapítvánnyal együttműködve eredményes pályázatot úgynevezett térinstallációra, amely a maga valójában egy kiülős, pihenős emlékhely lesz az arborétumban.

Az emlékhellyel Dolmány Vendel atyának állítanak emléket, akire a falubeliek és az onnan elszármazottak is szeretettel gondolnak.

Ezt a régi fotót gravírozzák rá az emlékhely oldalába. A képen Dolmány Vendel atya látható a nagyvenyimi gyerekekkel (Fotó: Nagyvenyim)

A tervek szerint mű a hatvanas években induló modern művészeti irányzat a Lard art vonalába illeszkedő alkotás lesz. Struktúráját tekintve modern, ugyanakkor természetközeli. Vas lemezekkel határolt három kiemelkedő füves terület körkörös összemetsződő osztása alkotja a kompozíciót. A kiemelkedő acél fal hordozója lesz egy karakteres életképnek, mely Vendel atya személyiségét leginkább tükrözi. A kép lézeres alkotás lesz.

Az emlékhely formája, a hármasság a szentháromság, a klasszikus keresztény jelkép hordozója, ugyanakkor utal az atya életére: szolgálta az egyházat, mint lelkész – a falut, mint tanító – és jelen volt, mint magánember, akire mindenki számíthatott. A pázsittal borított szintek fokozatosan emelkednek ki a környezet síkjából, jelképezve azt a kulturális, lelki, szellemi felemelkedést, amely az atya tevékenységének köszönhető.A mű körbejárható, a kiemelkedő füves területek bejárhatók lesznek. Az ide látogatók teraszain megpihenhetnek, beszélgethetnek. Az emlékhely nem öncélú lesz: a közösségnek épül, ahogyan a szerzetes is a közösségnek élt.

 

Újító szándékú cisztercita volt

Dolmány Vendel atya 1951-1988-ig volt Nagyvenyim plébánosa. Az újító szándékú cisztercita szerzetes , olyan kulturális, szellemi, morális közeget teremtett, mely új utat mutatott, új lehetőségeket tárt az itt élő fiatalok elé, lelki támaszt nyújtott az időseknek. Színvonalas programjai által a falu kulturális élete fellendült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!