Nagyvenyim

2015.04.19. 14:29

Kitakarították az arborétumot - A környező településekről Perkátáról, Dunaújvárosból is jöttek

Nagyvenyim - Második alkalommal álltak neki rendbe tenni az értékes természetvédelmi területet. A nagyvenyimi Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület tagjai a szombat délelőtti akcióban füvet nyírtak, kapáltak, metszettek.

Horog László

– A mai napra két fontos eseményt is meghirdettünk a nagyvenyimi erdőjáróknál – mondta el Németh László, az egyesület elnöke. – Délelőtt huszonöt-harminc önkéntessel rendbe tesszük a fák, bokrok elburjánzott ágait. Néhányan a maguk által hozott fűnyírókkal álltak neki a területrendezésnek, mások pedig kapát és gereblyét ragadva igazítják a sétányok, parkszegélyek nyomvonalait. A szorgos kezek nyomán újra szép és látogatható állapotba kerül a nagyvenyimiek büszkesége a Szent Bernát Arborétum.

Beleznai Zsuzsa és Orbán Erzsébet takarítja az arborétumot, ami a közeli s távoli környék legszebb nevezetessége lehetne!

A déli munkabefejezéssel azonban még nincs vége az erre a napra meghirdetett feladatoknak, 13 órától közgyűlést is tartott az egyesület, amelyen az aktuális kérdések megvitatása mellett megbeszélték az erre évre vonatkozó elképzeléseiket, programtervüket.

A nagyvenyimi arborétumban minden hónapban megjelennek az önkéntesek, hol kisebb, hol nagyobb csoportban, mikor hogyan adódik. A megjelenő létszámtól függetlenül egy dologban teljes az akarat: óvni, ápolni akarják természeti értékeinket. Törekvésükről bátran állíthatjuk, példa értékű!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!