Nagyvenyim

2016.09.06. 15:40

Születésnapos köszöntő

Nagyvenyim - A kilencven éves Gaszler Ferencnét köszöntötték a születésnapján családi körben, nagy szeretettel.

Horváth László

Az emberiség létezése óta keressük a hosszú élet titkát, de eddig még receptet a kérdésre nem leltünk. Vannak, akik nem is kutakodnak utána. Egyszerűen csak élik mindennapi életüket békében, szeretetben, ahogy erejükből telik. Múlnak az évek, egyik a másik után észrevétlenül, míg eljön egy nap, mikor ülünk az asztalfőnél, előttünk torta gyertyával, körülöttünk pedig sok mosolygós arc... ünnepel a család. Szombaton Nagyvenyimen a Zrínyi utca 8-ban is összegyűlt a rokonok apraja, nagyja, mert Gaszler Ferencné Bözsi néni szeptember elsején múlt kilencven esztendős. A jeles alkalomból beszélgettünk az ünnepelttel, milyen is volt az elmúlt kilenc évtized?

A nagyvenyimi Gaszler Ferencné Bözsi néni népes családdal ünnepelte a kilencvenedik születésnapját Fotó: Horváth László

- Bernátkúton születtem. Nyolcan voltunk testvérek. Akkoriban ez a gyerekszám nem számított ritkaságnak - emlékezett vissza a régi időkre Bözsi néni. Iskolába Mélykútra kellett járni, majd hamar következtek a dolgos hétköznapok. Főleg mezőgazdasági munka adta a családunk kenyerét. Kemény világban éltünk akkoriban, mert korán és sokat kellett dolgozni. Kettőzőként segédkeztem a bátyámnak aratáskor. (A kaszára szerelt takaró (csapó) segítségével a gabona nem a tarlóra, hanem az előtte álló sorra dőlt. Az így keletkezett terítéket a kaszás után haladó marokverő (marokszedő, kettőző) puszta kézzel, sarlóval vagy marokszedő horoggal összegyűjtötte és az előre elkészített szalma- vagy búza-illetve rozsszálból font kötélbe tette. - a szerk.) A nyári munkák után Budapesten szolgáltam, majd a háború idején visszaköltöztem Bernátkútra. 1951-ben kerültem el a szülői háztól. Családot alapítottam, melyből két fiam született. Ötszáz öl szőlőt műveltünk, ahol nagyon sokat dolgoztunk. Lehet, még többet is, mint akik eljártak más munkahelyre - beszélt az akkori gazdálkodásról Bözsi néni.

Gaszler Ferencné sok éven keresztül dolgozott családjáért. Fő feladata a háztartás és a gyerekek nevelése volt, amit becsülettel teljesített. Idős korára öt unoka is körülrajongja. Mit is kívánhatnánk, hiszen 90 évesen a legnagyobb ajándék, ha az embert szerettei veszik körül. Így legyen még sokáig!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!