Női kézilabda

2015.05.26. 16:37

Boldog edző, boldog csapat - Február óta veretlenek voltak a junior kézilabdás lányok

Dunaújváros - Nagyszerű teljesítménnyel nyerte meg az NB II-es női kézilabda-bajnokságot a Dunaújvárosi Kohász junior gárdája.

Jankó Árpád

Ez pedig azt jelenti, hogy a következő bajnoki évben az NB I B osztályban vitézkedhetnek a lányok. A siker kovácsa, Rapatyi Tamás edző az egész bajnoki sorozatban azzal a tudattal élt együtt: hogy a cél nem lehet más, csak a feljutás.

- Természetesen el is fogadtam én és a csapat is ezt az elvárást. Olyan tehetséges játékosaink vannak, akikkel ez a cél elérhető volt.

- Pedig akadtak nehezebb időszakok is a csapat életében...

- A kételkedők inkább a környezetünkben voltak találhatók. Mi bíztunk önmagunkban. Tény: páratlan balszerencse kísérte az elején a játékunkat. Kulcsjátékosaink estek ki sérülés, betegség miatt. Kemény Dóra bokasérülés, Hanusz Boglárka kéztörés, Csiszár kapus, Koncsik szintén sérülés, Grosch Vivien kéthónapos betegség miatt hiányzott. Januárban alig volt hadra fogható játékosunk. De sikerült hitet plántálnom a lányokba, hogy csak azért is bajnokok leszünk. Majd jött az Érd elleni idegenbeli győzelem, ami után megelőzve őket, az első helyre álltunk. Ott nagyon látszott a csapat remek hozzáállása.

Grosch Vivien (18) a junior bajnokcsapat tagja támadásban

- És februártól a bajnokság végéig megőrizték a vezető pozíciót. Remek teljesítmény már az is, hogy elviselték a felelősséget. Pedig az Érd ott lihegett a Kohász mögött...

- Valóban nem bénított meg bennünket az esély. Ezt a terhet úgy vettem le a vállukról, hogy nem a bajnokság végével foglalkoztunk, hanem mindig a következő meccsre koncentráltunk. Alaposan és tudatosan felkészültünk minden hétvégére. A taktikában és mentálisan is sokat fejlődtek a játékosok. Gyakorlatilag átgázoltunk a csapatokon. Hatalmas, nagy arányú gólkülönbséggel végeztünk az első helyen.

Rapatyi Tamás

- Foglalkozzunk egy kicsit a játékkal is!

- A nyitott védekezés mellett sikerült a felállt hatos fallal való védekezést is begyakorolni. Így tudtunk meglepetéseket okozni. Több játékosom rendszerint a felnőttekkel gyakorolt, de ezzel a gonddal is megbirkóztunk. Támadásban pedig érvényre jutott a gyorsaságunk. Ám a ziccerek kihasználásával voltak azért gondjaink. Kapusaink, ha nem is mindig remekeltek, de egyenletes teljesítményt nyújtottak: Csiszár Renáta, Szerdahelyi Éva, Druzsin Rebeka, Szóládi Georgina. Szabó Janka, Molnár Beatrix és Berta Bianka irányító poszton sokat fejlődött. Grosch Vivien, Klujber Katrin, Kemény Dóra, Ferenczy Fruzsina meghatározó játékos lett a csapatban, és Udvardi Laura is nagyon sokat fejlődött. De azt hiszem, a többiek is megérdemlik az elismerést, mert a bajnoki cím végül is csapatmunka eredménye volt. Sikeres edzőként dolgozhattam velük, s az a tudat, hogy a felnőtt csapat részére is tudtam játékosokat foglalkoztatni, adni, az jó érzéssel tölt el. A felsoroltakon kívül többen is ott állnak a küszöbön, hogy azt átlépjék, ha megragadják a lehetőséget.

- Egy nevelőt, egy edzőt a tanítványainak eredményei minősítenek. Az öröm tehát az Öné is.

- Valóban boldog vagyok, mert az indulásnál kitűzött célt elértük. Jöhet egy magasabb szint a lányok életében.

A másodosztályú bajnokságot az utolsó mérkőzésig nagy figyelemmel kísértük nyilatkozta Mátéfi Eszter a felnőtt csapat vezetője. Majd így folytatta: Mi is nagyon örülünk a juniorok és az ifjúságiak bajnoki címének. Az NB I B-s szereplésre ugyanis rendkívül szükségünk van, hiszen ez egy nehezebb bajnokság. A lányok sokat fejlődhetnek abban a csoportban, ami a felnőtt csapat számára létfontosságú. Akadémiában dolgozunk, és célunk: hogy saját nevelésű fiatalokkal erősödjünk.






Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!