Női kézilabda

2015.08.10. 16:52

A kézilabda fellegvárában járt a Dunaújvárosi Kohász

A Dunaújvárosi Kohász ifjúsági és junior lány kézilabdacsapatai egy hetet töltöttek el Dániában, Viborgban, a kézilabda fellegvárában.

Jankó Árpád

Az ificsapatot Meggyes Rita, a juniorokat pedig György László vezette. A dunaújvárosi delegáció csapatvezetője Horváth Tibor, az Akadémia irodavezetője volt. Ő két évet töltött Viborgban edzőként feleségével, Bulath Anitával. Tehát - ahogy mondta - mintha hazament volna.

- Nagy szeretettel fogadtak engem és a Kohász küldöttségét. Sok régi kollégával, játékossal találkoztam, érdeklődtek Anitáról, szóval szívélyes volt a vendégfogadás. A tavalyi Generation Kupát a mi juniorcsapatunk nyerte el. Azaz, nagy becsben tartják a kézilabda-eredményeinket. Nem véletlen, hogy a klubigazgató Peter Cassoe a Dunaújvárosi Kohászt kiemelt partnerként kezeli, és a jövőben erősíteni kívánja a két egyesület közti kapcsolatot. Októberben el is látogat hozzánk.

- Mit kell még tudni a viborgi kupáról?

- A világ minden részéből neveznek erre a tornára, de főképp az északiak és a német csapatok játszanak. U7-től U23-ig minden korosztályban vetélkednek. Több mint kétezer kézilabdás fiúk és lányok játszanak a kupáért tizenhárom pályán. Mint aki jól ismeri a viborgi körülményeket, meg is mutattam a mieinknek: milyen is a dán kézilabda, amelyet joggal nemzeti sportnak is nevezhetnénk ebben az északi országban. Augusztus 4-én kezdődött a torna és tartott 8-áig.

- Ragyogóan szerepelt mind a két csapatunk. Az ifisták és a juniorok is megnyerték a tornát...

- Mégpedig úgy, hogy György László és Meggyes Rita kemény edzéseket dirigált a mérkőzések között. A juniorok helyzetét nehezítette, hogy a néhány U23-as csapatot is a tizenkilencesekhez rakták.

- Az ifisták a sűrű mezőnyben lépésről lépésre léptek előre. Rita állandóan forgatta a csapatát, mert kíváncsi volt a most beiskolázott fiatalok képességeire, és az eddigi csapatépítő munka eredményére. Nagy sikert arattak, és a döntőben egy komoly norvég együttest vertek meg. A címvédő juniorcsapatunk az első mérkőzést leszámítva mindent megnyert. A döntőben a házigazdák csapatát is,., pedig nagyon szerették volna visszahódítani a kupát. Mindkét csapatunk kiválóan kézilabdázott. Jól védekeztek a lányok, gyorsan, tempósan játszottak, holott kint is kemény edzésen vettek részt. Naponta volt futás vagy kondizás. Nem turistaként érkeztek Viborgba. Dán, svéd, norvég, szerb, francia, izlandi csapatokkal játszottak a lányok, és tornagyőztesként ismét nálunk díszeleg a vándorserleg.

- Ha már a serleget említi, pénteken-szombaton az Akadémia rendezi a IV. Kohász-Hummel Kupát. Vagyis munka van elég...

- Gőzerővel szervezzük ezt a két napot. A Vác, a Debrecen, a Székesfehérvár mellett Zilah és az orosz Zvenyigorod Zvezda lesz a vendégünk. Pénteken 11 órakor játszik a Kohász a Debrecennel, esti ellenfél (19 óra) pedig a Zvezda lesz. Szombaton tíz órakor kezdődnek a helyosztó mérkőzések, amelyeken már nem huszonöt percesek, hanem harminc percesek lesznek a mérkőzések. A döntő időpontja: 14 óra. Az eredményhirdetést pedig 15.30 órakor rendezik meg. Különdíjakat a játékvezetők és az edzők szavazata alapján a torna legjobb kapusa, a legjobb játékos és a gólkirálynő kap.

- Ez a kétnapos torna rendkívül jó alkalom lesz majd a mérlegkészítésre: hogy is áll most a felkészülésben a bajnokság kezdete előtt az újjá alakult Dunaújvárosi Kohász...

- Nagyon hasznos lesz ez a két nap, amely komoly téttel is rendelkezik. Nehéz ellenfelekkel szemben lemérhető, hogyan kovácsolódott össze a társaság. Mennyire sikerült egységesíteni a több helyről érkezett játékosok stílusát. Milyen a csapat erőállapota, egysége. Tehát mondhatjuk, hogy ez a kupa is még a felkészülés fontos része, amelyen Mátéfi Eszter vezetőedző és segítője, György László felállást, szerkezetet, játékmódot, helyzetkihasználást, védekezési, támadási variációkat, a posztokon szereplőket is kipróbálhatja. Biztos vagyok abban, hogy küzdelmes, nagyon jó mérkőzéseket láthatunk majd a hét végén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!