Női kézilabda

2016.02.10. 20:09

Megtalálták Kovács Annát

Dunaújváros - Persze hogy mocorog bennünk a lokálpatriotizmus. De ha tudjuk magunkat ettől függetleníteni, akkor is úgy gondoljuk: a lemondott kézilabda kapitány, Németh András több dunaújvárosi kézilabdázónak is adhatott volna lehetőséget decemberben.

Jankó Árpád

Személy szerint többünk véleményével megegyezően most sem nagyon érthető, miért lett Vincze Melinda (még mindig) kegyvesztett a magyar női kézilabda-válogatott keretének kialakításánál. S miért nem szerepelt eddig is Kovács Anna a kiválasztottak között? Nos, utóbbi Triscsuk Krisztinával együtt most kerettagok lettek. A két megbízott szövetségi kapitány, Elek Gábor, a Fradi, Ambros Martin, a Győri Audi ETO szakvezetője a márciusi Európa-bajnoki selejtezőkre, a Lengyelország elleni mérkőzésekre huszonnyolc játékost jelölt ki kilenc klub csapatából.

Természetesen ez egy bő keret, amelyet a támadásokért felelős Elek Gábor, a védekezésért felelős Ambros Martin majd szűkíteni fog. Ezt a tényt miheztartás végett beszélgetésünk elején mosolyogva közölte a friss kerettag, Kovács Anna.

A balkezes átlövő, Kovács Anna kivételes képességekkel rendelkezik, így az esetek többségében a helyzeteit gólokra váltja

- A nagy keretnek már többször voltam a tagja. Többek között Németh Andrásnál és Karl Erik Böhnnél. Majd a keretszűkítés lesz a döntő. Minden kézilabdázónak álma a válogatottság, s ha játszom, mindent elkövetek majd a címeres csapat sikeréért.

- A két kapitány és Siti Bea kinevezése akár elsülhet jól is, de nem gondolja, ismét két csapatra - a Fradira és a Győrre - szűkül majd a válogatott összeállítása?

- Az említett két sztárcsapat vezeti a bajnokságot, és ezt tudomásul kell venni, még akkor is, hogy ha mindkét együttesben sok az idegenlégiós. De csak két csapatra nem lehet építeni egy válogatottat. Az összeállítás sok mindentől függ: a csapat játékstílusától, a taktikától, a formától, még az ellenféltől is. Csak emlékeztetek arra, hogy decemberben a világbajnokságon a lengyel csapat győzelmével odalett a magyarok reménye a brazíliai olimpiát illetően. A lengyel játékosok lelkesedése, pörgése, az a harci tűz, amivel ellenünk is játszottak most sem fog változni. A lényeg számomra, hogy szóba jött a játékom a kapitányoknál, s majd előbb utóbb mód nyílik arra is, hogy találkozzunk, beszéljünk az elképzeléseikről. Érdekes kísérlet lesz.

- Valóban fontos, hogy a két szakember véleménye ne változzon, ahhoz viszont Anna jó formája, kiemelkedő játéka szükséges. Apropó, a sérülése...?

- Szerencsére javul, s mivel február 20-áig nem lesz mérkőzésünk, meggyógyul. A mesterrel jelenleg az edzéseken a játékelemeket gyakoroljuk. Jó a hangulat a csapatnál, s várjuk a pénteki disznóölést, amely majd kulináris örömöket tartogat a számunkra.

- Nagyon megérdemlik, mivel Vácott egy rendkívül fontos bajnoki találkozót nyertek meg egy nagyon öntudatos, veszélyes ellenfél otthonában. És lassan közeledünk a cél felé a bajnokságban.

- Ha ezen az alapszakasz után a bronzérem megszerzését érti, akkor azt csak helyeselni tudom. Nagy célja ez az egész csapatnak. Hogy ehhez közelebb kerüljünk, az új kiírás alapján, az alapszakaszban kell minél előkelőbb helyezést elérni. Mert az első játszik a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, és így megy tovább a párosítás. De ne rohanjunk előre! Foglalkozzunk a 20-ai Fehérvár elleni találkozóval és az oroszok elleni mérkőzésekkel.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!