Női kézilabda

2014.09.12. 18:40

Vincze Melinda igazi profi

Dunaújváros - Ha valaki profi játékost keres a Dunaújvárosi Kohász kézilabdacsapatában, azonnal megemlítheti Vincze Melinda nevét.

Jankó Árpád

Ő az, aki komolyan, zokszó nélkül készül a következő feladatra, akár edzésről, akár bajnoki rangadóról van szó. Ez a hozzáállás példaértékű. Emlékszem, amikor nemrég visszatért Dunaújvárosba Érdől, azt nyilatkozta: Visszajövök oda, ahol igazi játékos lettem, mert szükségem van arra, hogy ismét újra felépítsem magam. Ez sikerült is neki, mert a tavalyi bajnokságban is nagyszerű teljesítményt nyújtott. Most nemcsak ő, hanem az egész csapat építkezik, hiszen még nagyon a bajnokság elején tartunk.

- A Debrecen fiatal együttes, és biztos, hogy ők is még csak az út elején járnak. A Kohász Kupán nyújtott szerény eredményükből nem szabad kiindulni.

- Hát akkor miből induljunk ki?

- Abból, hogy ma este hat órától jó védekezést és remek kapusteljesítményt produkálunk, mert akkor nem lesz gondunk. Úgy látom, hogy a támadójátékunkban is van előre lépés. Egy-két új figurát biztos, hogy bemutat majd a debreceni gárda, ahogy mi is, de a két csapat nagyon már nem tudja a másikat meglepni. Mindenképpen előny a hazai pálya, ahol a mi szurkolóink lesznek többségben.

- Sajnos két állandó játékos, Gera Szimonetta és Mekler-Rádl Tímea sérültek...

- Nem könnyű őket pótolni, de nem is lehetetlen. Elegen vagyunk, és most bizonyíthatnak a fiatal játékosok a helyükön. Mint ahogy nekem is ez a célom. Ha valamit komolyan csinálunk, akkor tegyük úgy, hogy legyen értelme. Úgy érzem, az én formám is egyre jobb lesz.

- A B válogatottba került, remélem csak ideiglenesen...

- Engem most a klub érdeke érdekel. Ha megy a játék, akkor majd a szövetségi kapitány megtalál. A tavalyi pozitív évem után azon vagyok, hogy az idei is sikerüljön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!