Női kézilabda

2014.08.14. 18:15

DKKA: Beszélgetés a csapatról, a programokról, a csarnokról

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetősége csütörtökön délután sajtóbeszélgetésre hívta meg az újságírókat.

Jankó Árpád

Radulovics Bojana szakmai vezető és Szemenyei István ügyvezető igazgató fogadta a média képviselőit, s tőle kaptuk meg a csapattal, a csapatokkal kapcsolatos információkat. De mivel beszélgetésről volt szó, kötetlenül minden téma előjött. Ezekre kaptak a sajtó munkatársai válaszokat.

Szemenyei István azzal kezdte mondandóját, hogy a felnőtt csapat két napot töltött el Zánkán csapatépítés, összetartás céljából. Ez nem ismerkedés az új és a régi játékosok között, mivel az már megtörtént Viborgban. A Dániában eltöltött hétről a nagyszerű jelzőt lehet használni több szempontból is. A Kohász három csapattal, felnőtt és két utánpótlás gárdával edzőtáborozott Viborgban, és megszületett a két akadémia között az együttműködési megállapodás. Hármas sikerről lehet beszélnünk. Először is edzőtáborozásokról, tornákról, felkészülési munkafolyamatban a közös látogatásokban egyeztek meg. (Jövőre a dánok jönnek Dunaújvárosba. S a viborgiak ittléte majd csatlakozik az augusztusi Kohász Kupa megrendezéséhez.)

A második eredménynek a szakmai együttműködést nevezhetjük. S ebbe tanulmányutak, a tapasztalatszerzés tartozna bele, természetesen az edzőket illetően. Ez is kölcsönös lenne. Megtudtuk azt is, hogy most Viborgban előfordult, hogy a Kohász és a hazai csapat együtt edzett, például Mátéfi Eszter vezetésével.

Radulovics Bojana szakmai vezető és Szemenyei István ügyvezető – sűrű lesz a csapat beosztása a szeptember 3-ai rajtmérkőzésig (Fotó: Ady Géza)

És nem kevésbé fontos a harmadik tétel, miszerint a két akadémia ösztöndíjprogramot szervez. Tehetséges fiatalok fél évet tölthetnének a másik akadémia központjában. A sokra hivatott megállapodás mellett várható, hogy a Viborg csapatának vezérkara rövidesen Dunaújvárosba tesz egy látogatást. Prózaibb, de nagyon fontos témára tért át az ügyvezető igazgató. Ez pedig a bérletek és a belépők megvétele. Az elhangzottakból kitűnt, hogy érdemesebb bérletet vásárolni, mert az minden mérkőzésre (nemzetközire is) érvényes. A felnőtt bérlet tízezer forintba, a diák- és nyugdíjas pedig ötezer forintba kerül. Felnőttnek ezerhatszáz, diáknak, nyugdíjasnak nyolcszáz forint lesz a belépőjegy. A dunaújvárosiaknak lesz kedvezmény is, ha lakcímkártyával igazolják, hol élnek, vagy ha Dunaújvárosban tanulnak, vagy pedig kiváltják a szurkolói kártyát. Ezekben az esetekben ötven százalékos a kedvezmény.

Időközben megtörtént a csarnok hatósági vizsgálata. A tavalyi két problémás mérkőzést nem felejtve (a Győr, a Békéscsaba elleni) elrendelték, hogy a két B közép szektort plexivel és mennyezetig érő hálóval kell elválasztani. A beléptetés és a viselkedés kontrollálását jelenti, hogy kamerás rendszer is figyeli majd a renitenskedőket.

A sajtó jelenlévő munkatársait nagyon érdekelte a Dunaújváros Sportcsarnok már beharangozott, tervezett felújítása. Nos, erre már nem kell sokat várni hallottuk. November-december a munka megkezdésének határideje. Vizes blokkok, az eredményjelző, az öltözők, a világítás, a parketta rendbetétele, cseréje felújítása fog megtörténni úgy, hogy a mérkőzéseket ne zavarja a munka. A végrehajtás ilyen módon történő megvalósítására mindenesetre kíváncsiak leszünk.

A tájékoztató végén néhány programról kaptunk információt. Most a hét végén Vácott szerepel egy kétnapos tornán a csapat, majd készül a nagy rendezvényre. Ez augusztus 21-én lesz, amelynek egy száma a Tanévnyitó utcabál mégpedig a Dózsa mozi téren. Este kilenctől a Neoton húzza majd a talpalávalót. De előtte a felnőtt csapat a teljes keret ott lesz beszélget majd a szurkolókkl. Kohász Kupa pedig augusztus 23. 24-én.

A kézilabdás lányok fotózásán készült képeket itt tekinthetik meg

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!