Olimpia

2016.07.29. 20:40

Egy hét elég volt Moszkvából - Kovács Péter egy használt Zsigulit vehetett volna a jutalmából

Dunaújváros - Kovács Péter, a dunaújvárosi tornasport legendája versenyző korában nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is kimagasló teljesítményt nyújtott. Nem véletlen, hogy elemet is neveztek el róla, a Kovács-szaltót, amit sokáig rajta kívül senki sem tudott megcsinálni.

Agárdy Csaba

1980-ban a moszkvai olimpián Dunaújváros első olimpiai érmét szerezte, csapatban bronzérmes lett. Talajon ötödikként, egyéni összetettben tizenegyedikként végzett.

Kovács Péter így emlékszik vissza a moszkvai napokra.

- Más idők voltak akkor, a sportolók nem ismerték egymást, minden szövetség szigorúan vigyázott a saját versenyzőire. Nem volt szokás együtt bulizni, nem jártunk egymás eseményeire. Mi az olimpiai megnyitón sem vettünk részt, vasárnap volt a megnyitó, és nekünk hétfőn már megkezdődtek a versenyek. Arra emlékszem, hatalmas volt az olimpiai falu, kilencven négyzetméteres, háromszobás lakásokban voltunk elhelyezve.

Kovács Péter elmondta, egy hétig tartott a versenyük, maradhattak volna az olimpia végéig, de úgy döntöttek, hazajönnek.

Kovács Péter 1980-ban, a moszkvai olimpia évében. Elemet is neveztek el róla, a Kovács-szalót. Csak ő tudta megcsinálni. Fotó: DH-archív

- Az olimpia befejezése után az érmeseket szállító géppel jöhettünk volna, de úgy gondoltuk, elég volt nekünk egy hét Moszkvából. Abban az időben én voltam az ügyeletes Moszkvába járó, egy évben többször is versenyeztem ott, ezért nekem sem volt kedvem maradni.

A sportember magától kezdett bele abba, hogy milyen volt akkor a díjazásuk.

- Épp a napokban néztem, hogy a riói helyezettek milyen pénzjutalomban részesülnek majd. Kiszámoltam, most az akkori eredményeimért huszonötmillió forintot kapnék. Moszkva után hatvanezer forint volt a jutalmam, ezért egy használt Zsigulit lehetett venni. Az igazsághoz tartozik, a klubtól is kaptam tizenkétezer forintot, és a vasmű kiváló dolgozója lettem, ami szintén járt talán egy havi fizetéssel. Amikor megkaptam a kiváló dolgozó címet, égett a pofám. Olyan emberek között ültem, akik egész életükben a vasműben dolgoztak, kész roncsok lettek, én meg ott voltam közöttük huszonegy évesen.

Kovács Péter arról is beszélt, csonka olimpiának tartják a moszkvait, hiszen az amerikaiak és még néhány nyugati ország a szovjetek Afganisztánba való bevonulása miatt távol maradtak.

- De férfi tornában a távolmaradók között egyedül Japán volt, amely leszoríthatott volna minket a dobogóról.

Az ötvenhét éves Kovács Péter 2003 óta Sopronban él, odament edzőnek. De egy éve abbahagyta a trénerkedést, mert mint mondta, nem érezte jól magát a klubnál. Manapság gyerekeknek tart tornaoktatást, ennyi a sportággal való kapcsolata.

No és időnként hazalátogat Dunaújvárosba egy kis nosztalgiázásra a régi haverokkal .

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!