Romunisták, pirézek, takaroggy!

2008. október 04., 04:28 szerző: Boda András, zaol.hu
Nemzetközi környezetvédelmi hatásvizsgálatra van szükség a Bezenyén épülő kaszinókomplexum építési engedélyéhez. Nem tudom, ez még mindig az a kas ...
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']:
G->reklam_mentes: 0
Nemzetközi környezetvédelmi hatásvizsgálatra van szükség a Bezenyén épülő kaszinókomplexum építési engedélyéhez.

Nem tudom, ez még mindig az a kaszinó-e, amit a Michael Jackson apukája építtet - mondjuk ez a szegmens csupán érzelmi okokból érdekelne, azt viszont már több szempontból is kissé pikánsnak tartom, hogy osztrák pajtásaink nyomására folytatják majd le a röpke néhány hónapig tartó kis vizsgálódást. Egy kaszinó ugyanis - ellentétben például a bőrgyárakkal, amelyek kéményein köztudomásúlag barkós cinegék fészkelnek tömegesen, udvarukon szarvasgomba nő az aranyeső-ligetek tövén, s az üzemekből távozó kristályvízben őshonosan burjánzik a pisztráng - igazi környezetromboló létesítmény. Vegyük sorra: az egymáshoz dörzsölődő zsetonokból lepattanó műanyag részecskék a levegőben száz kilométereket is képesek megtenni, bőr- és szemirritáló hatásukról már tavaly cikksorozatot indított a Wissenschaft und Lederhose című, Leobenben megjelenő tudományos szaklap. A rulettkerék és az automata kártyakeverő zörgésének hatására a megfigyelések szerint szinte azonnal elköltözik a világon egyedül Ausztriában élő, őshonos jódliba; és tartanak az osztrákok attól is, hogy a pókerversenyek idején a határközeli területen várható a Balázs Klári-Korda György páros feltűnése, ami magában hordozza egy spontán unplugged-koncert fenyegető lehetőségét - bár ez utóbbi eshetőségre azonnali semlegesítési lehetőséget jelent bármelyik osztrák zenekar bevetése. És akkor egy picit még komolyabban: szóval van abban valami kardnyitogató, hogy az az Ausztria tartja magát hatásviselő félnek a bezenyei kaszinó ügyében, amely alig pár éve csinál rémes capuccinót a Rábából, s folyamatos, több oldali kőkemény nyomásra is csak annyit kell vállalnia, hogy tudom is én 2080-ban majd megvizsgálják, mit lehetne csinálni... A határ menti bőrgyárak működése persze létkérdés, különös tekintettel a nadrág-gyártásra, ami osztrákium. Magyarország EU-tagállam: lehet, hogy csak nekem az az érzésem, papíron. Itthoni nagyjaink egyfelől nagyjából ugyanúgy szívatnak és szívathatnak, mint korábban, és csak azt mantrázza minden gigász, mennyire rohadtul távol vagyunk (minden erőfeszítésük ellenére) még mindig az eu-s áraktól, a bérek... no hát a bérek... izé... demagógia... jó... hát ugye ott nem lehet elvárni, hogy egyik napról a másikra... Az uniót meg nagyjából annyira érdekli a makogásunk mondjuk bőrgyárügyben, mint orrszarvút a szúnyogcsípés. Most viszont, a kaszinó ügyében, lesz kiterjedt vizsgálódás, ajaj, nyélgázon, alaposan, kétségünk ne legyen. Ja, el ne felejtsem a jó hírt: jön az euró - a minap hallottam, már a 2014-es bevezetés sem biztos: pedig indulhatna a bőrnadrág-turizmus, havi négyszáz euróból...

Ürülékkel és vajsavval öntötték le, és bántalmazták a Gecy című színházi előadás alkotóit álarcosok.

A két premierajándék közül a kedves olvasónak talán a vajsav lehet kevésbé ismerős - amennyire így khm... visszaemlékszem, ez az a sav, amely specifikus transzmembrán receptorokhoz kötődik, mind a pre-, mind a posztszinaptikus neuronok membránján. Ez a kötődés aztán - aligha kell magyaráznom - ioncsatornák megnyílásához vezet, melyeken vagy negatív töltésű kloridionok áramlanak be, vagy pozitív töltésű káliumionok áramlanak kifelé a sejtből. Ez negatív irányba tolja a membránpotenciált és hiperpolarizációhoz vezet. A vajsav kimondottan nagyon jó. És amúgy, lássuk be, manapság nem árt, ha az ember kissé hiperpolarizálódik, ha a nemzet megmentéséről és kulturális felemeléséről van szó. Ilyen esetekben nem szabad tespedni, mint egy rút szibarita váz (jut eszembe: mekkora köcsögök ezek a szibariták is, nem is szólva a tapló pirézekről, azokhoz is menni kell valamikor rendrakni), nem elég a patópálság, de fel kell venni azt a fekete maszkot, karakánul, fogni a szarosvödröt meg a vajsavat, és a forradalom emlőire bukni gójmotor. Merthogy hiteles forrásokból (kezdetben a kurucinfóról, aztán a hírt habzó szájjal ismétlő orgánumokból) jól tudjuk, az ominózus színdarab Az ember tragédiájának pornóváltozata, zsidók nemzetgyalázása és -árulása, továbbá pedofília, buzik, sátánizmus, csúnyabeszéd, öncélú meztelenkedés, szalmonellamérgezés. Jöhet hát a vajsav. Meg a szar, plusz némi rendezőfenyítés. És itt még-már csak nem is arról szól a történet, hogy ha valami nem tetszik, amit más mer csinálni, akkor rendesen betakarjuk ballal, illetőleg megrugdossuk csapatosan; hogy egy színházban paradicsommal vagy más, olcsóbb zöldséggel dobáljuk egy ócska előadás ripacsait: addig ugyanis szükségtelen eljutni, idő se, kedv se sok, nem is csoda, elkúrtad, monnyon le, minden jó lesz. Nem kell színházba járni, pláne meg ilyenbe, de ám tétlenül se szabad nézni, hogy más, nálunk mind hülyébb felnőtteket el- és megrontsanak, ráadásul hatalmas nemzetszerencse, hogy mi tudjuk, mi a jó mindenkinek - további nagy mázli, hogy tök ugyanaz, ami nekünk, ha nem, buzievagy, komenista vagy zsidócigány, plusz kombinációk. Nálunk még van hit. Nem szükséges saját bőrön tapasztalni semmit se - bőven elég, ha valaki mondja. Hogy mit? Lényegében bármit, amit jól lehet rímesen ordítani. Ami segít elhinni, hogy minden milyen jó lesz itt, ha végre kitakarodnak a négerek és a romunisták - és akkor végre megüresedik az a vezérigazgatói állás, amit egyébként már évek óta mi töltenénk be. Mondjuk a vajsavgyárban.

Befektetőket várunk a Vidám Park felújítására.

Sújtson rám dolgozó népünk megvetése, akkor sem rejtem véka alá: vidámpark-függő vagyok. Úgy négyéves koromban kezdődött, amikor először pillantottam meg a dunaújvárosi VP lenyűgöző, színes, villogó fényszórójú dodzsemeit - az egy forintba kerülő egységjegyekből talán ha ötvenet dodzsemezhettem el, igaz, szépen meg is háláltam a belém vetett bizalmat és a rám fordított anyagiakat: sokat mondok, ha ezek után másfél órát hisztizgettem a helyszínen, látványos mozdulatokkal a sárgás kavicsra, továbbá a betonjárdához dobálva magam - aztán huss, apuék már el is tudtak vinni a helyszínről. Ettől kezdve viszont elég kevés egyéb gondolatom volt: nagyjából tizenkét éves koromig az volt az elképzelésem, hogy dodzsemkezelőnek állok (tudják, a kék köpenyes ember, aki a dodzsemek gumiszegélyén állt, segített a kormányzásban hendikepes kicsiknek, pláne ha csini anyukával vettek részt a forgalomban - ekkor még nem az utóbbi előny vonzott, sokkal inkább az egész napos ingyen dodzsizás...). Ha nem szűnik meg a Vidám Park, alighanem így is lett volna - sokkal nyugodtabb lennék én is, önök is: ebből is látszik, miért rossz, ha hirtelen megszűnik az államszocializmus: egycsapásra oda a vezetői álmoknak... Pár évvel később aztán már előfordult, hogy sajgó szívvel áldoztam egy-egy jegyet az elvarázsolt kastélyra, a whipre, a ringatóra - még később pedig konkrét egyforintosokat dobáltam a játékterem flippereibe, lerakva ezzel egy újabb szenvedély betonalapjait. Néhány újabb évvel később aztán, amikor esténként már az Ifi parkba vagy a szabadtéri színpadra jártunk, kénytelen voltam végignézni, hogy enyészik el minden - néha, pár boros kóla érzelmesítő hatása alatt felültem a Mukira, vagy beálltam a dodzsem beton-póklábai alá, és (ha elég volt a guszti) hallani véltem a zsivajt, a sikítozást, láttam a tumultust a bejáratnál... Tudom, hogyne tudnám, hiába is várom, hogy valaki azt a régi Vidám Parkot akarja visszaállítani - ha lesz is ott valaha valami, szóba se jöhetnek már azok a régi vackok... Pedig (szerény szellemi tőkémmel) akár én is szívesen beszállnék a retro-vidámparkba: hát még ha valaki engem is restaurálna...

Boda András, zaol.hu

2008. október 04., 04:28 szerző: Boda András, zaol.hu

Részletes műsor



Műsorok betöltése...