Járvány

2021.06.06. 20:27

Újabb tény bizonyítja az oltások hatásosságát Nagy Britanniában

Az új típusú koronavírus először Indiában azonosított, Delta néven nyilvántartott változata az eddigi variánsoknál hozzávetőleg 40 százalékkal könnyebben terjed, de megjelenését nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése –  mondta vasárnap a brit egészségügyi miniszter.

Matt Hancock a BBC televízió politikai magazinműsorában elmondta: a brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legmegalapozottabb becslése utal arra, hogy a Delta variáns 40 százalékkal fertőzőképesebb lehet a korábbi vírusváltozatoknál.

Hancock hangsúlyozta ugyanakkor: a fertőződések száma kis mértékben emelkedett ugyan, de a jó hír az, hogy a kórházi kezelésre szoruló súlyos betegek száma nem növekszik, az ennek a számnak a változásait követő görbe „jórészt lapos”. Hozzátette:

az esetek nagy többségében olyanok kerülnek kórházba a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegséggel, akik még nem kapták meg a koronavírus elleni vakcina egyetlen dózisát sem.

A miniszter szerint a tudományos adatok arra vallanak, hogy az oltás mindkét dózis beadása után hatékony a Delta változattal szemben is.

Ezt alátámasztják az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) legfrissebb vizsgálati eredményei, amelyek szerint a nagy-britanniai oltási kampányban legnagyobb mennyiségben használt két oltóanyag, az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű vakcinája egyaránt nagyon hatékony a koronavírus Delta variánsa által okozott betegség kialakulásának megakadályozásában.

A PHE minap közzétett vizsgálati jelentése megállapítja, hogy a két vakcinaféle majdnem olyan magas hatékonysággal akadályozza meg a B.1.617.2 megjelöléssel is nyilvántartott változat okozta Covid-19 betegség szimptomatikus kifejlődését, mint a Délkelet-Angliában korábban feltűnt kenti variáns esetében. A kenti vírusváltozat Nagy-Britanniában egy időre dominánssá vált, de a PHE adatai szerint az új koronavírus-fertőződések többségét most már a Delta variáns okozza.

Arra a kérdésre, hogy a Delta koronavírus-változat terjedése miatt el kell-e halasztani a járvány megfékezésére elrendelt korlátozások június 21-re előirányzott teljes feloldását, Matt Hancock a vasárnapi BBC-műsorban úgy fogalmazott, hogy a kormány „abszolút nyitott” a halasztásra, ha ez válik szükségessé.

Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a brit kormány által a korlátozások feloldására kidolgozott menetrendben a június 21-i dátum az utolsó, még érvényben lévő korlátozó intézkedések eltörlésének lehetséges legkorábbi időpontjaként szerepel. Hancock kijelentette: a kormány egy héttel korábban, június 14-én jelenti be döntését arról, hogy fel lehet-e oldani június 21-én az összes jogi korlátozást Nagy-Britanniában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában