Otthon

2015.02.23. 18:45

Így idézhetjük meg a tavaszt télvíz idején

Tavaly Londonban a Tower körül 888 246 kerámiapipacsot ültettek el az első világháború kitörésének századik évfordulójára, egyúttal az angol katonai és polgári áldozatokra emlékezve.

Őrsi Ágnes

A többhetes látványosság végén a virágokat 25 fontos egységáron meg lehetett venni, a befolyt összeg a hírek szerint jótékonysági célokat szolgált. A nemes célon túl mire lehet jó egy kerámiavirág? Nos, éppen arra, amire általában a virág, a különbség annyi, hogy utóbbinál a természet adta szépségnek örülünk, a kerámiavirág esetén pedig a kézművességnek adózunk csodálattal. Az ilyen jó érzésért nem is kell Londonig utazni. Kiállításokon is sok vidám kerámiavirágot láthattuk, Schmidt Ferenc balatoncsicsói keramikus standján. Egyszeri beruházás – nem is olyan drágán, mint az angol változat –, a tartós öröm pedig garantált.

Egy kosárnyi bájos kerámiavirág, amit kedvünkre variálhatunk. Fotó: Örsi Ágnes

Így télvíz idején más módon is megidézhetjük a tavaszt. Pénztárcakímélő megoldás a dobozos vagy poharas virág. A lényeg, hogy egy cserépbögrébe vagy dekorpapírral bevont, vízhatlan fóliával bélelt dobozba helyezzünk körülbelül a magasságának kétharmadáig érő tűzőhabot – ami virág- és hobbiboltban kapható –, majd öntsünk rá vizet. A tűzőhabba szúrjuk egyetlen szál krizantém virágait, de ugyanilyen szép és gazdaságos a csokros szegfű, mini rózsa is. Tűzzünk mellé borostyántermést, babérmeggy ágat, tuja, boróka vagy más örökzöld egy-egy ágacskáját! A tél ellenére a bőrvirágon is találunk élénkzöld, eleven leveleket. Ez a pár kicsi növényi rész egyetlen séta alatt begyűjthető. Miután összerendeztük, a tűzőhabban kialakítottuk azt a látványt, amit elképzeltünk, tortapapírból kis gallér is kerülhet a mini csokor köré, esetleg ajándékkötöző szalagból, romantikus csipkéből kötött masni. Ha növényeink talaját, a tűzőhabot nedvesen tartjuk, hosszú ideig örülhetünk aprócska kompozíciónknak.

A feng shui hívei mindehhez még azt jegyzik meg, hogy az összeállításnak véletlenül se legyen része elszáradt termés vagy levél, mert velük az elmúlás költözne az otthonunkba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!