Otthon

2015.07.22. 19:07

Önnek hány távirányító van az asztalán? (x)

Mindannyian jól ismerjük azt a helyzetet, amikor több távirányító is sorakozik az ágyon vagy a dohányzóasztalon, és nem csak a rendetlenség látszatát keltik, de gyakran épp azt az egyet nem találjuk, amire szükségünk lenne.

A gyártók szerencsére erre a problémára is találtak már megoldást, és olyan univerzális távirányítókkal vannak teli manapság a szaküzletek, melyeket egyszerre több készülékhez is használhatunk.

A modern háztartásokban a televízió, a set-top-box, a DVD-lejátszó mellett a digitális felvevők, a hangrendszerek, vagy éppen a műholdvevő is megtalálhatóak. Ennyi elektronikai berendezés mellett nem csoda, hogy több távirányító is hányódik a nappaliban. Mivel a távirányítók használatának lényege éppen az lenne, hogy gyorsan és kényelmesen szolgálják kívánságainkat, a több típus közötti keresgéléssel éppen ezek nem valósulnak meg. Az univerzális távirányító megoldást jelent, hiszen a speciális eszköz egyetlen személyben látja el az összes többi feladatát. Kialakításánál fogva szintén infravörös technológiát alkalmaz, de teszi ezt úgy, hogy a különféle eszközök más és más kódolás beütésével üzemeltethetőek.

Az univerzális eszközök nagy előnye, hogy nem kell egyszerre akár négy-öt távirányítót is elöl tartani és nyomkodni ahhoz, hogy a kívánt készülék elinduljon, és igényeink szerint működjön. Mindezt megtehetjük egyetlen eszköz használatával, méghozzá úgy, hogy egy egyszerű gombnyomással válthatunk a különféle eszközök irányítása között. Használatával búcsút mondhat a korábbi távirányító-gyűjteménynek, melyek nem csak a helyet foglalják az asztalon, az ágyon, de könnyen el is kallódnak, sőt, a takarításban is akadályoznak. Használja végre valóban arra a dohányzóasztalt, amire eredetileg szolgál, és felejtse el a távirányítók tömkelegét!

Az elektronikai eszközök használata valóban lehet gyors és kényelmes, ráadásul az univerzális távirányító működésének elsajátítása sem okoz különösebb gondot. A napjainkban kapható típusok kicsik, design szempontjából sem hagynak kívánnivalót maguk után, ráadásul kialakításuknál fogva komfortosan simulnak a kézbe. Új távirányítója garantáltan beváltja majd a hozzá fűzött reményeket, és korszakalkotó távlatokat nyit meg a távirányításban. Akár komplexebb darabok mellett is leteheti a voksot, s bár ezek némileg többe kerülnek, de a kényelmes eszközhasználatért még így is nagyon megérik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!