Púder Nélkül

2014.12.10. 16:15

Ilyen a gyerekszáj

Az építkezés és egy ház felújítás rengeteg gonddal, feladattal és idegeskedéssel jár. Ezzel nem mondtam sok újdonságot, egy felújítást már végigcsináltunk nagy pocakkal, így azt hittem nem érhet meglepetés.

Jobbné Vinczellér Anita

Álmomban se gondoltam, hogy kisgyerekkel ez sokkal megerőltetőbb és fárasztóbb, főleg hogy már a gyerek is tudja, hogy nem otthon lakunk, nem a saját szobájában alszik. Minden reggel megkérdezi, készen van-e már a házunk, játékból telefonál, hogy siessenek a bácsik, hogy legyen már kész, mindenkinek erről mesél. A legnagyobb program számára, ha elmegyünk, és megnézzük a szépülő házat, ahol elképzeli, hol lesz majd az ő új szobája, hol fog majd ebédelni és hol lesz nappali. Hihetetlen hogy alig több mint két éves gyermek mennyire tudja, érzi, hogy a világ otthon kerek, pedig imád a mamánál lakni. Naponta többször megyünk megnézni hogy haladnak a munkálatokkal, sorra veszi a feladatokat, mindenkit leellenőriz, mellette nincs lazsálás. Aztán jön egy gyermeki csavar, az ő kis logikájával, ami örökre az emlékezetembe vésődik. Sorra kérdezi, hogy hívják a bácsikat, akik dolgoznak, persze már régen ismer mindenkit, messziről, de újra sorolom neki a neveket, és eszembe jut, hogy az egyik srácot pont úgy hívják, mint a férjem. Gondoltam meglepem a gyereket, és mikor rá kerül a sor, mondom is Liliennek, hogy tudod, a bácsit úgy hívják, mint apát (Dávid). Rövid csend, látom, közben erősen gondolkozik, töri a fejét, hogy is van ez pontosan, majd büszkén kiálltja el magát, hogy anya, ott van apa!- és rámutat a dolgozóra. Háát, kislányom, ezt én nem így tudom, kicsit kellemetlenül érzem magam, aztán hangos nevetésben törünk ki mindannyian, mert ilyen a gyerekszáj és tulajdonképpen igaza van, mert neki apa nem Dávid hanem apa.. Általában így járok: meg akarom lepni a gyereket, és a végén én lepődök meg a legjobban. Nekünk így kerek a világ.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!