Rácalmás

2014.10.09. 07:20

Bemutatkoztak a rácalmási jelöltek

Rácalmás - A város valamennyi jelöltjének bemutatkozására lehetőséget nyújtó fórumot szervezett a Művelődési Házba Molnár József és Szabó András független képviselőjelölt.

Munkácsi Imre

A találkozó azonban csonkára sikeredett, lévén a városvédő egyesület már korábban meghirdette ófalui fórumát, így képviselőjelöltjeik helyett Bodnár Sándor, az egyesület elnöke köszönte meg a meghívást, s vett részt a fórumon.

Udvari Emese, a fórum moderátora ismertette a szabályokat: öt percet kapott minden képviselőjelölt a bemutatkozásra, programismertetőre, s kérte a jelölteket, hogy erre használják a rendelkezésükre álló időt, s ne a mások elleni kampányra.

Udvari Emese moderálta a fórumot és mérte a jelöltek idejét

Az egyetlen kivételezett dr. Simonovits Csaba, Fidesz-KDNP támogatással induló, független polgármesterjelölt volt, aki a rendelkezésére bocsátott tíz percben többek között arról beszélt, hogy bár a város fejlődése töretlen, és az önkormányzat elképzeléseiben vannak előremutató dolgok, vannak azonban aggodalomra okot adók is. Ezt leginkább abban látja, hogy a városvédők rátelepedtek az önkormányzatra, egy kívülálló számára nem eldönthető, hogy ki kit irányít.

Molnár József, a választási fórum egyik ötletgazdája, mint számos civil szervezet alapítója, s néhány vezetője annak a meggyőződésének adott hangot, hogy bár több mint négyszáz vállalkozó él a kisvárosban, a Hankook mellett eltörpülő iparűzési adójuk miatt az önkormányzat nem tekinti őket partnernek, pedig ötleteik, javaslataik lennének.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!