Rácalmási templomavató ünnep

Nem sok olyan hely lehet az országban és a világon, ahol két különböző egyház papjai és hívei használják egyszerre ugyanazt a templomot – a legnagyobb egyetértésben és megelégedéssel! A rácalmási református és evangélikus templom: ilyen.

A régi városházával majdnem szemben található épületet a nyáron újították fel.

Zsúfolásig megtelt a rácalmási, evangélikusok és reformátusok által közösen használt templom vasárnap délután három órára, amikor az épület felújítása alkalmából rendezett hálaadó istentisztelet kezdődött. A templomot még a nyáron újították fel: az istentisztelettel azért vártak eddig, hogy rangos egyházi méltóságok jelenlétében adhassanak hálát érte.

Az ünnepi alkalommal megjelent dr. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, Kardos Ábel, a református egyházmegye főjegyzője, Kovács Enikő, rácalmási-kulcsi református lelkész és Stermeczki András, aki Rácalmáson is evangélikus lelkész.

Megjelent Böttger Antal dunaújvárosi református lelkész, ott voltak a kisváros vezetői, köztük Schrick István polgármester, a város intézményeinek irányítói, a kulcsi református gyülekezet tagjai, valamint Jobb Gyula, kulcsi polgármester is.

A kívül-belül megújult templomban már a második gyertya égett az adventi koszorún: a hité után a reményé.

Az egybegyűlteket Kovács Enikő köszöntötte, e szavakkal: „Kegyelem néktek és békesség!” Majd imádsággal s a 266. dicsérettel folytatták az istentiszteletet: „Egek nagy királya, magasztalunk téged...”. Stermecki András úgy kezdte imáját: „Uram, szeretem a Te házadat...”

Dr. Bogárdi Szabó István püspök Lukács evangéliumának 20. fejezetéből a 27-40. verset választotta beszéde témájául. Ez a rész így végződik: „Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki.”

A református püspök beszéde végén azt kívánta az ünneplő gyülekezetnek, hogy az Istennek való élet örökkévalóságába úgy menjenek, hogy a legszebb kapun át léphessenek be. A hálaadásén.

Az összegyűltek dicsőségére váljék!

Kívülállóként sem tehetünk hozzá a történtekhez annál többet, mint hogy használják tovább templomukat e felekezetek egészséggel, testben és lélekben gyarapodva lehetőleg az idők végezetéig! S tán nem haragszanak meg, ha azt is ideírjuk, hiszen ők mondták: Isten dicsőségére!
A hely és a hely szelleme egyaránt példamutató. Helyi és környékbeli mesteremberek újították fel az épületet, ahol egy manapság ritka, túlságosan ritka érzés honos: az egyetértésé!