Rácalmás

2016.04.11. 16:12

Névadóünnep az iskolában

Rácalmás - Koszorúzással, költészet-napi rajz- és szalóversennyel, művészeti kiállítással kezdődött tegnap a Jankovich Miklós Általános Iskola ünnepi hete.

Körmendi Erzsébet

A megnyitón az iskola névadója, Jankovich Miklós előtt is tisztelegtek az intézmény dolgozói és diákjai délelőtt. Az emléktáblánál rendezett ünnepségen Kiss József igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, elmondta: a tanulók leginkább ezt a hetet várják minden évben, hiszen ilyenkor felbolydul az iskola, számos program kínál élménydús elfoglaltságot, kizökkentve mindenkit a mindennapok egyhangúságából. Az igazgató szólt néhány szót a névadóról is, aki 1772-ben született és szenvedélyes műgyűjtő volt, gyűjteményének darabjait féltve őrzött kincsként mutatják be az ország neves múzeumaiban. Jankovich Miklós tevékenyen közreműködött a Magyar Tudós Társaság és a Pesti Magyar Színház megalapításában, támogatta a nyelvújító mozgalmat, s gyakran anyagi áldozatokat is hozott a magyar tudomány és kultúra fejlesztéséért. A sulihét megnyitóján fellépett az énekkar, bemutatkoztak a diákigazgató-jelöltek, valamint koszorúval tisztelegtek Jankovich domborművénél. Délután rajz- és szavalóverseny, művészeti kiállítás közül választhattak maguknak programot a tanulók.

Ma reggel nyolc órakor kezdődik a közkedvelt kék-sárga vetélkedő, délután pedig az intézmény egykori, legendás igazgatójára emlékezve dr. Bóna János emlékverseny lesz, amelynek témájául a szervezők ezúttal Londont választották. Szerdán délelőtt kosár-buli, délután „Éltető víz” tankerületi környezetismereti vetélkedő, csütörtökön délelőtt a hagyományos kőzet- és ásványbörze, délután fél háromtól pedig a nagy show, a diákigazgató-választás szerepel a Jankovich Miklós Általános Iskola ünnepi hetének repertoárjában. A zárás pénteken lesz, amikor kicsit megfordul a világ az intézményben: az 5. osztályosok avatása reggel nyolc órakor kezdődik, majd a diákigazgató és stábja meglepetései várják a tanulósereget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!