Receptek

2013.04.13. 16:39

Battenberg desszert recept

Olvasónk Bolla Lászlóné receptje

Hozzávalók

20 dkg margarin
20 dkg porcukor
1 csomag sütőpor
20 dkg liszt
3 tojás
néhány csepp piros ételszínezék (pl. málnaszörp vagy vérnarancsaroma)
30 dkg készen kapható marcipánmassza vagy fehér cukorglazúr
4 evőkanál ribizli- vagy meggylekvár
3 evőkanál baracklekvár

Elkészítés

A szobahőmérsékletű margarint a cukorral együtt tálba tesszük. A sütőporral elkevert lisztet rászitáljuk, és a tojásokat beleütjük. Simára keverjük, és kétfelé osztjuk. Az egyik felébe csöpögtetjük a piros színezéket, hogy szép rózsaszínű legyen. A másik felét világosan hagyjuk. Egy keskeny, hosszúkás tepsit (kb. 20 × 35 cm) sütőpapírral kibélelünk, és hosszában az egyik felébe a rózsaszín, a másik felébe pedig a sárga tésztamasszát simítjuk. A kettőt egy többszörösen összehajtogatott alufólia csíkkal elválasztjuk.

Előmelegített sütőben, közepes tűznél (180 fokon) 25 percig sütjük. Amikor kihűlt, a különböző színű tésztákat hosszában elfelezzük, és sakktáblaszerűen a ribizlilekvárral megkenve összeragasztjuk úgy, hogy ebből a külsejére ne kerüljön, mert kívül baracklekvárral kell megkenni. Rövid időre hűtőbe tesszük, hogy egy kicsit megdermedjen rajta a lekvár. A marcipánmasszát akkorára nyújtjuk, hogy a süteményt bele tudjuk burkolni. Vizes ecsettel lekenjük, az összeállított süteményt a közepére rakjuk, a marcipánmassza oldalait ráhajtogatjuk, összenyomkodjuk a hajtásokat. Ha cifrázni akarjuk, ujjunkkal vagy villával kicsit megcsipkézzük. Kínálás előtt 1-2 nappal készítsük el, hogy az ízek jól összeérjenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!