Receptek

2015.05.22. 14:47

Vacsora tényleg húsz perc alatt

Hazaestünk a munkahelyünkről, de maximum egy szűk fél óránk van főzőcskézni, a család meg éhesen tátog? VAnnak lehetőségek, tehát nem lehetetlen a feladat.

Fejér Megyei Hírlap

Némi előkészületet persze már tettünk, bevásároltunk 60 deka afrikai, vagy hazai harcsafilét (vagy más szálkamentes halat) és a görög saláta hozzávalóit. Nulladik perc, indul a főzőcske!

A halat megmossuk, megszárítjuk. A bőrt lefejtjük. 2. perc, négy egyforma szeletre vágjuk, őrölt fekete borsot és egy kiskanálnyi pirospaprikát keverünk 5 kanál lisztbe, a halat beleforgatjuk ebbe.

Ötödik perc: fél kiló húsos paradicsomot, egy kígyóuborkát, két lilahagymát, 25 deka fetasajtot felkockázunk, 7 evőkanál olívaolajat egy citrom levével elkeverünk és sózzuk-borsozzuk. A levet a zöldségekre öntjük, elkeverjük, morzsolt kakukkfűvel fűszerezzük. Ha szeretjük, tíz deka fekete, leöblített olajbogyót is belekeverhetünk.

15. perc: egy serpenyőt teszünk a tűzre, hat evőkanálnyi olajat öntünk bele. A halat közepes lángon 3 percig sütjük, majd megfordítva 2-3 percig a másik oldalát is. Kivesszük, lecsöpögtetjük.

21. perc: a sült halat tányérra tesszük, köré púpozzuk a görög salátát, és ha szeretjük, egy-egy ringlivel díszíthetjük, de nem kötelező.

E vacsora után egy könnyű desszert (például kész fagylalt ostyával) kívánkozik már csak, és garantáltan jól fog lakni a család.

A hal és a görög saláta finoman fűszeres ízharmóniája sokak kedvencévé teheti ezt a fogást. Fotó: illusztráció

Címkék#recept
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!