2011.08.10. 08:10
Tűzeset a malátagyárnál: a silóban a kigyulladt kompresszor okozta a bajt
Dunaújváros - Szó szerint nagyobb volt a füstje, mint a lángja annak a szerencsés végkimenetelű tűznek, ami szerda reggel keletkezett a malátagyár silójában - egy kompresszor égett le. (Frissítve)
Szerdán érkezett a bejelentés a dunaújvárosi tűzoltóság ügyeletére, miszerint a Duna-parton a malátagyár silójában tűz keletkezett. Mivel a silókban jelentős mennyiségű alapanyag található, amely komoly tüzet okozhat, illetve annak forrása, valamint a gyár is nagy kiterjedésű, ezért négy szerrel, köztük az emelőkosaras, valamint a vízszállító járművel siettek le az egységek a helyszínre a laktanyából.
A területen aztán kiderült: a betonsiló aljában található kompresszor égett, az okozta a nagy füstöt is. A tűzoltók hőkamerával gyorsan megvizsgálták, hogy a lángok átterjedtek-e a silóra, de szerencsére ez nem történt meg. A dolgozók ugyan porral oltóval próbálkoztak a lángok elfojtásával, de nem jártak sikerrel. Miután megtörtént az áramtalanítás, a tűzoltók vízsugárral rövid idő alatt eloltották a tüzet és megszüntették a veszélyhelyzetet.
A bejelentés nyomán azért vonultunk ki ekkora erőkkel, mert először arról kaptunk információt, hogy a siló ég. Részleteket pedig nem lehetett tudni. Ugyanis ha az abban tárolt, hatalmas mennyiségű anyag meggyullad, az akár napokig tartó feladatot is adhatott volna nekünk.
- Utólag is azt mondom, mint ilyenkor szoktam megjegyezni, inkább vonuljunk nagy erőkkel egy-egy helyszínre, minthogy utólag kelljen erősítést hívni, amikor minden perc nagyon sokat számíthat - fogalmazott lapunknak az eset kapcsán Varga Ernő tűzoltóparancsnok.
Majd azt emelte ki, végül szerencsésen végződött az eset, hiszen komolyabb baj is történhetett volna. A füst kiszellőztetése maga tovább tartott, mint az oltás. Utána tudott bemenni a tűzvizsgálónk, valamint a gyár karbantartó egysége, hogy szemlét tartson - tette hozzá a parancsnok.