Rendőrségi

2015.03.10. 08:03

Emberölés Dunaújvárosban: elfogták a 85 éves férfi gyilkosait (frissítve)

Dunaújváros - Hozzátartozója talált rá az idős férfire otthonában hétfő este. A rendőrök eredményes munkát végeztek: kedden délután elfogták a feltételezett tetteseket.

Gallai Péter

A holttestre a Batsányi utca 47-es szám alatti lépcsőház egyik első emeleti lakásában találtak rá
Fotó: Zsedrovits Enikő

09:02 Kezdjük a száraz tényekkel: a rendőrség Tevékenységirányító Központjába március 9-én, hétfőn 19 óra 14 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy 85 éves férfit dunaújvárosi lakásában holtan találtak. A lakásban tartott helyszíni szemle során megállapították a rendőrök, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a bűncselekmény kapcsán emberölés bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást – tájékoztatott Kiss Z. Edward, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Miután értesültünk az eseményről, kedden délelőtt a helyszínre sietve azt láttuk, hogy az érintett lépcsőház még ekkor is el volt kerítve és rendőr vigyázott arra, hogy csak az ott lakók mehessenek be. Menet közben találkoztunk a terület önkormányzati képviselőjével, Lőrinczi Konráddal, aki amint az interneten értesült a szomorú eseményről, egyből idesietett.

- Úgy gondolom, kötelességem, hogy tájékozódjam egy ilyen tragikus esemény után, aminek nem szabadna megtörténnie. Az pedig különösen felháborító, hogy egy idős emberrel történt mindez. Bízom benne, hogy a rendőrség gyorsan elfogja az elkövetőt. Megkeresem Dunaújváros rendőrkapitányát, Nagy Zoltánt is, akitől azt kérem, hogy a Batsányi utcában, elsősorban az itt élők biztonságérzetét növelendő, fokozottabb legyen egy ideig a rendőri jelenlét. Egyébként van térfigyelő kamera az utcában, ami a környék biztonságát szavatolja, de nyilván ez a lakáson belüli eseteket nem tudja kivédeni - fogalmazott a képviselő.

Majd a szomszédokkal próbáltunk szót váltani, természetesen mindenki az emberölésről beszélt, s azt találgatta, mi lehetett az indíték. Többen azt mondták, a kora ellenére normál és fitt életet élő, egyedül lakó áldozatot rendszeresen látogatta a fia, azonban hétfőn nem jött. A szomszédoknak az tűnt fel, hogy lakása ajtajára ki volt a tűzve a sikertelen gázóraleolvasásról szóló értesítés, holott az ilyen dologokra mindig akkurátusan figyelt és várta a szolgálató munkatársait. Bekopogtak hozzá, de mivel nem nyitott ajtót, ezért értesítették hozzátartozóit, így hétfőn este fedezték fel holttestét. Azt is mondták, hogy a bejárati ajtó nyitva volt, a lakásban pedig dúlásnyomok.

Többen megjegyezték, hogy már vasárnap a lépcsőház bejárati ajtajánál láttak vérnyomokat, amelyek az első emeletig vezettek, így volt ezzel az elhunyt mellett lakó Győri Mihály is, de eszébe sem jutott ilyen szörnyűség.

- Amint beléptem az ajtón vasárnap este, vércseppeket láttam, ezek elmentek az ő ajtajáig. Azonban ebből semmi rosszra nem gondoltam, elvágta valaki a kezét, vagy eleredt az orra vére. Egyébként a bejárati ajtónk elektromos, az elkövetőt valakinek be kellett engednie, vagy másképp jutott be. Borzasztó, hogy ilyen zárt, biztonságosnak mondott helyen, a város szívében ilyesmi előfordulhat, hiszen nem egy elhagyatott részről van szó, ráadásul az utca végén ott a térfigyelő kamera. Elképzelésem sincs mi lehetett az indíték, különösen, hogy a szomszédom nem járt olyan helyre, például kocsmába, ahol megfigyelhették, vagy valaki szemet vetett volna értékeire. Kiment a telekre, ott elkapirgált, hazajött és ennyi.

16:43 A szóvivő tájékoztatása szerint sikerrel járt a nyomozás, elfogták a feltételezett tetteseket - a 34 éves P. Gábort és a 34 éves M. Évát. Gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket. Úgy tudjuk mindketten dunaújvárosi lakosok.

17:45 Rendőri helyszínelés zajlik az Október 23. tér és a múzeum sarkán - a járdán vérfoltokat is felfedeztünk, mindez összefüggésben lehet a gyilkossággal. Nem hivatalos forrásból arról értesültünk, hogy itt fogták el a tetteseket, ám ezt  sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a rendőrség. Mint ahogy az itt folyó helyszínelés részleteiről sem adtak tájékoztatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!