Helyi kiemelt

Hogy ki lesz az ország legerősebb tűzoltója, az idén is emberfeletti küzdelemben dőlhet el. A június 21-én, Szombathelyen megrendezendő versenyre már lehet jelentkezni - írta honlapján a vármegyei katasztrófavédelem.
A Magyar Vöröskereszttel együttműködve idén a tűzoltónapon kezdődött az az akció, amelynek keretében valamennyi vármegyében és a főváros több pontján is véradást szervezett a katasztrófavédelem - írta a katasztrófavédelem honlapja.
Remek kezdése után hiába fordított az Eger a DFVE ellen a női vízilabda-bajnokság harmadik helyéért folytatott párharc szerdai összecsapásán, a dunaújvárosi csapat óriási küzdelemben egygólos sikert aratott, így életben tartotta esélyét a bronzéremre.
Az önkormányzati választásokkal egy időben tartják a nemzetiségi önkormányzati választásokat is. Erre azok jogosultak, akik szerepelnek vagy kérték felvételüket valamely nemzetiségi névjegyzékbe.
Kiválóan debütált az első válogatón a Hajdu Jonatán, Adolf Balázs alkotta kenu páros, akik az olimpiai táv megnyerésével készülhetnek a hazai világkupára. Amennyiben itt is meggyőzően teljesítenek, akár már párizsi indulónak is mondhatják magukat.