2013.09.10. 17:33
A tavalyi bajnoki rajt jobban sikerült az Acélbikáknak
A jégkorong MOL Liga címvédője, a Dab.Docler a vártnál talán gyengébben rajtolt a bajnokságban.
Stephan Lundh együttese az eddigi három mérkőzéséből rendes játékidőben egyet sem nyert meg.
Egy évvel ezelőtt a dunaújvárosiak az első négy mérkőzésüket könnyedén nyerték, az ötödik fordulóban kaptak ki először. Akkor hazai pályán 2-1-re vesztettek a Csíkszereda ellen. Ebben a szezonban már az első fordulóban meg volt az első vereség, az Acélbikák 3-1-re kikaptak Érsekújváron.
A DAB a múlt héten Erdélyben szerepelt, és két hosszabbításos győzelmet aratott: Csíkszeredában 4-3, Brassóban 3-2 volt a dunaújvárosiak javára. A két mérkőzés után a Dab.Docler vezetőedzője, Stephan Lundh nem volt elégedett a csapatával, a csíkszeredai mérkőzés után többek között azt is nyilatkozta, hogy amióta Dunaújvárosban edzősködik, a csapat talán még nem játszott olyan gyengén, mint akkor az első harmadban. A brassói meccs után is azt mondta, nem elégedett azzal, amit látott.
Az Acélbikák csapatkapitánya, Galanisz Nikandrosz a hétvégén megszerezheti az első gólját (Fotó: Mudra László)
Három forduló után a DAB csak ötödik a tabellán, de nem kell kétségbe esni, hiszen még negyvenöt mérkőzés van hátra az alapszakaszból, arról nem is beszélve, hogy az Acélbikák még nem játszottak hazai pályán. A Dunaújvárosi Jégcsarnokban pénteken mutatkozik be a csapat, akkor 18 órakor a Ferencvárost fogadják.
A bajnokságot három idegenbeli meccsel kezdte a DAB, most pedig sorozatban háromszor játszik itthon. A pénteki Fradi elleni derbi után vasárnap (18 óra) a Miskolci Jegesmedvék jönnek, majd hétfőn a Csíkszeredát fogadják az Acélbikák (18.30 óra).A bajnokság eddig a vártnak megfelelően alakul, hiszen a nyitány előtt a szakemberek egyöntetűen állították, hogy nagyon kiegyensúlyozott lett a mezőny. Ezt bizonyítja, hogy három forduló után nincs már veretlen csapat.
A legutóbbi forduló eredményei:
HSC Csíkszereda – Újpest 6-1 (1-0, 5-1, 0-0),
Miskolci Jegesmedvék – Ferencváros 2-6 (1-0, 0-2, 1-4),
Brassó – DAB 2-3.
A Mol Liga állása:
1. Érsekújvár 3 mérkőzés/7 pont,
2. Corona Brassó 3/7,
3. Miskolci Jegesmedvék 3/5,
4. HSC Csíkszereda 3/4,
5. Dab.Docler 3/4,
6. FTC 3/3,
7. UTE 3/0.