2017.02.07. 19:01
Korosztályos magyar bajnok lett
Dunaújváros - A Dunaferr SE birkózói számára is elkezdődött a versenyszezon, a hét végén két komoly megmérettetésen is szerepeltek a klub sportolói.
Szombaton Szigetszentmiklóson rendezték meg az U23-as korosztály szabadfogású országos bajnokságát, amely egyben válogató volt a márciusi, szombathelyi U23-as Európa-bajnokságra. A Dunaferr SE két versenyzővel vett részt a megmérettetésen. Bagó Tibor a 97 kg-os súlycsoportban mérlegelt, sajnos a súlycsoport három legjobbja egy ágra került. Tibor az első mérkőzésén a későbbi aranyérmes Juhász Balázstól (Kőbánya SC) szenvedett vereséget.
Mivel Juhász a döntőbe jutott, így a dunaújvárosi sportoló a vigaszágon folytathatta a küzdelmeket. Azonban itt sem volt szerencséje, hiszen nagy csatában 8:4 arányú pontozásos vereséget szenvedett a szombathelyi Witmann Kristóftól, aki a tavalyi Eb-n és a mostani ob-n is egyaránt bronzérmet szerzett. Ezzel Bagó Tibor nem jutott a legjobb hat közé.
Kiss Károly edző mellett Kardos Róbert, aki az U23-as szabadfogású országos bajnokságon 61 kilóban nem talált legyőzőre
Kardos Róbert (61 kg) a sorsolást követően nem kellett, hogy selejtezőt birkózzon a táblára kerülésért. Egyből a négy közé jutásért küzdhetett, csepeli ellenfelét magabiztosan győzte le 10:0 arányban. A döntőbe jutásért vívott meccsen ellenfele sérülés miatt feladta a küzdelmet, ezt követően az aranyéremért a tavalyi kadet válogatott Vilhelm Zoltán ellen lépett szőnyegre. Róbert végig irányította a mérkőzést, és 3:0 arányban diadalmaskodott, amivel magyar bajnoki címet szerzett. Ezzel nagy lépést tett, hogy az kontinenstornán ő képviselhesse a magyar színeket.
A területi diákolimpia kötöttfogású bajnokságán a betegségek és sérülések miatt megtizedelt csapat két aranyérmet is szerzett
Fotó: Dunaferr SE
Vasárnap a szakosztály tagjai Nyársapáton a területi diákolimpiai kötöttfogású bajnokságon indultak, ahonnan tovább lehetett jutni az országos fináléba. Sajnos a sérülések és betegségek már a kezdés előtt igencsak megtizedelték a csapatot, tizenheten nem tudtak elutazni, így csak 13 versenyző állt rajthoz három korosztályban. Ez az olimpiai pontok tekintetében is igen nagy veszteség volt, az MBSZ által vezetett rangsor tekintetében.
A dunaújvárosiak eredményei diák II-es korcsoportban: Miklós Márton, Gajzer Bálint (1. hely), Boda Ferenc, Hertelendi Dávid (2. hely), Tóta Csongor (5. hely), Berki Attila (3. hely). Diák I-es korosztályban: Virág Tamás (5. hely), Miklós Mátyás (1. hely), Grosch Iván (1. hely), Kovács Péter (5. hely), Angyal Márk. Serdülő korosztály: Sebestyén Fábián, Virág Márk (1. hely).
- Indulóink közül Virág Márk és Gajzer Bálint hatalmas csaták és küzdelmek után nyerte el a jól kiérdemelt első helyezést. Az edzéseken tanúsított szorgalmuknak ezen a versenyen beérett a gyümölcse. Reméljük, az országos döntőbe jutott versenyzőink ott is hasonlóan szép eredményeket érnek el - értékelt Tombor István vezetőedző.