Sport

2013.10.06. 16:35

A DASE két csapata nyert

Dunaújváros - A Dunaújvárosi ASE négy csapata is játszott a különböző asztalitenisz-bajnokságokban, kettő győzelemmel végzett.

Jankó Árpád

A DASE NB II-es első csapata a Pécsi Tüke gárdájához utazott. A pécsi együttes az elmúlt bajnokságban a harmadik helyen végzett. A döntetlenre végződött pároscsata után fej fej mellett haladt a két csapat. A dunaújvárosiak 8-7-re is vezettek, ám ekkor elfogyott a lendület. Háromszor nyert a hazai együttes, így 10-8-ra győzött a Pécs.

A DASE második gárdája a Szár vendége volt, és sajnos ismét Farkas László nélkül. Keményen küzdött a vendégcsapat, különösen Mizsei Máté és Klein Sándor tartotta a lelket a csapatban Ők ketten a párossal együtt nyolc mérkőzésen győztek. De sajnos ez is kevés volt a végső győzelemhez.

A harmadik együttes Enyingre látogatott. Az elvesztett bevezető párosok után a dunaújvárosiak remekül használták az ütőt. Először játszott a csapatban Szabó László, akit Kisapostagról igazolt a dunaújvárosi együttes.

A negyedik formáció a Polgárdi III csapatát fogadta. A hazaiak egyértelműen jobbak voltak a vendégeknél. Jójárt Dániel minden mérkőzését megnyerte.

Pécsi Tüke - DASE I 10-8

Győzött: Nemes Sz. 4, Furka A. 2, Mizsei T. 1, a Nemes-Mizsei pár 1.

Szár - DASE II 10-8

Győzött: Mizsei M. 4, Klein S. 3, a Mizsei M.-Klein S. pár.

Enying  - DASE III
7-11

Győzött: Kada I. 4, Hertelendi A. 4, Szabó L. 3

DASE IV - Polgárdi III 14-4

Győzótt: Jójárt D. 4, Kóré Á. 3, Jójárt B. 5, Mizseiné 2, Horváth D. 1, a Kóré-Jójárt D. pár 1.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!