Sport

2014.07.18. 19:35

A DPASE színeiben folytatja Szekeres Adrián és Zsótér Donát is

Dunaújváros - Két labdarúgó érkezését jelentették be pénteken sajtótájékoztatón a Dunaújváros PASE vezetői. Szekeres Adrián és Zsótér Donát egyaránt a Videotontól érkezik egy évre kölcsönbe.

Gallai Péter

A bemutatás mellett egy távozóról is szó esett: a Dunaújváros vezetősége megköszönte Samuel Ato eddigi munkáját, akitől elköszöntek.

A sajtótájékoztatón jelen lévő Szekeres Adrián 1989-ben született, alapembere volt az U20-as világbajnokságon harmadik helyen végző, illetve az U19-es Eb-n szintén bronzot szerző válogatottnak. A Sándor Károly Akadémiáról került az MTK felnőtt csapatába, ahol nagyon sikeres időszakot élt meg, 2008-ban magyar bajnok volt. 2012 nyarán csatlakozott a Videotonhoz, Székesfehérváron játszott az Európa Ligában is.

- Az előző évet a Puskás Akadémia csapatában töltöttem, másfél hete keresett meg a DPASE, úgy éreztem, hogy száz szalékig szeretnének megszerezni, nagyon tetszett amit Dobos Barna és Princz Attila felvázolt nekem. Tetszik a csapat jövőképe, mely beleillik az én elképzelésembe. Már nagyon várom a Honvéd elleni nyitómeccset, fontos a jó rajt, a pontgyűjtést már a jövő héten el kell kezdeni.

Dobos Barna szakmai igazgató elmondta, azért esett a választás Szekeresre, mert tovább szeretnék erősíteni a védelmet. Az a cél, hogy a keretben posztonként legalább legyen két olyan játékos, akit tudunk szerepeltetni, ugyanis nagyon sok mérkőzés vár ránk a szezonban.

Szekeres Adriánt (balra) személyesen mutatta be Dobos Barna szakmai igazgató pénteken (Fotó: Ónodi Zoltán)

A másik érkező, a 18 éves Zsótér Donát nem tudott személyesen jelen lenni az eseményen, ugyanis a hazai rendezésű U19-es Eb-n ma 18.30-tól Ausztria ellen lép pályára a válogatottban.

Telefonon a következőket nyilatkozta: Nagy meglepetés volt számomra, hogy megkaptam azt a lehetőséget, hogy egy ilyen múlttal rendelkező csapatnál játszhassak. Nagyon nagy köszönettel tartozom eddigi klubomnak, a Videotonnak, és boldog vagyok, hogy sikerült megegyezniük az újvárosi klubbal. Úgy érzem, hogy ez a váltás jót fog tenni számomra is. Be szeretném bizonyítani a dunaújvárosiaknak, a szurkolóknak és volt csapatomnak is, hogy jó játékos vagyok

Dobos Barna elmondta, hogy amikor a Puskás Akadémiánál edzősködött, akkor ott játszott Donát, aki Magyarországon kiemelkedő tehetségnek számít: Szükségünk volt még támadókra, és eljött az ideje, hogy az első osztályban játsszon, fel kel vennie a kesztyűt a legjobbak között.

Az összejövetelen elhangzott, hogy edzői vonalon is erősített a klub, a Kohász legendája, a legtöbb mérkőzést játszó Tóth István a legkisebbekkel foglalkozik majd. Az A licenccel rendelkező Andriska Gábor pedig nagypályás csapatokkal

Szurkolói busz indul a Honvéd elleni NBI-es meccsre július 26-án, szombaton, 14 órakor a stadion elől. Az utazási költség ezer forint, amelyben a belépő ára nincs benne, azt a helyszínen, vagy a Honvéd honlapján keresztül lehet megvenni. Jelentkezni július 25-én pénteken déli 12 óráig Petrás Gábornál (70/616-594), valamint Gergelyfi Erzsébetnél (30/505-8387) lehet.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!